#Vigyázzunk egymásra! Lehetséges a problémás hitelek komplett megoldása?

Adósságteherrel, akár végrehajtás alatt élsz?

Hogyan szabadulj meg a terhes millióktól?

#Maradj otthon!

Ez önmagában nem volna jó tanács. 🙂 Abban a helyzetben, mikor valakit anyagilag, pszichésen bekorlátoz, nyomaszt egy adósság, amit többszörös kamattal, + büntető kamattal is tetéztek már, sőt a végrehajtó is szedi a vámot, akkor itt NEM ELÉG, ha csak ülünk, és nézzük a lélekromboló híreket, és hevesen rázzuk az öklünket, és elküldjük melegebb éghajlatra az érintetteket. Ezzel csak ártunk önmagunknak. Nem elég, ha már épp eléggé “megfejtek”, és nem hagynak lélegzethez jutni?

 

Ki vagyok én, hogy megmondjam…?

 

Magam is többször voltam kutyaszorítóban, és éreztem a gyomromat akkorának, mint egy dió.

Az adósságteher rátelepszik az életünkre, hosszú távon meghatározza az anyagi lehetőségeinket, kevesebb bérből kell kijönni a hónap végére, és persze az élet nem áll meg, sorolhatnám, mi mindenre kellene folyamatosan a pénz.

Kétségbeesésünkben több mindent kipróbálunk, szaladunk fűhöz-fához. Saját magunk próbálunk ügyünkben tenni-venni, segítséget kérünk innen-onnan, ügyvédtől, ismerősöktől, a pénzintézettől…

Ezen nagyon sokan végigmentünk már. Mindennek megvannak a saját buktatói, első ránézésre az sem tuti, hogy jó az a megoldás, amit találunk, aztán csalódunk ebben, abban, pedig kipróbáltunk már ilyen-olyan megoldást is, és hallgattunk erre és arra a szakértőre is. 

A helyzet gyökeresen mégsem változott.

 

A saját életednek legyél Te az irányítója,

 

és indulj pont az ellenkező irányba, mint eddig! De merre?

A Hitelsakkmatt és a Bankmentor Kft kölcsönös együttműködéssel segítjük az adósságteherrel élőket, hogy helyzetük lényegesen jobb lehessen.

 

Mediáció = békés út 

 

Tartozásrendezésben segítünk lakossági ügyfeleknek mediációs stratégiák mentén. Ezt eszik, vagy isszák? 🙂 (A cikk alján találod a témában készült videót!)

 Köznyelvre lefordítva: A tevékenységünk lényege a közös megegyezés, azaz, a bennünket felkereső, adósság terheket, megoldani akaró emberek és a tartozást tőlük követelő pénzintézet, -ami lehet bank, vagy követeléskezelő, esetleg magánszemély- között olyan helyzetet teremtünk,  amelyben az álláspontokat egymáshoz közelítve, békés úton keressük meg a közös pontokat.


 A mediáció hivatalos megfogalmazása:

„A közvetítés – vagy más néven mediáció – egy olyan, a hagyományos vitarendező (peres) eljárásoktól lényegesen eltérő megoldás, melynek az a célja, hogy a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezéssel zárják le a vitájukat. Ehhez a vitában nem érintett, semleges, pártatlan harmadik személy, közvetítő (mediátor) segítségét veszik igénybe.”


Csökkenhet -nem is kevéssel- a tartozás!

 

A hozzánk fordulókat képviseljük a bankokkal szemben, és elérjük azt, hogy a tartozásuk csökkenjen, és fizethetővé váljon.

 Több szempont szerint kezeljük az adósságokat.

Mit jelent ez?

  1. Kevesebb legyen a tartozás összege: Például: valakinek van egy 10 milliós tartozása, a cél, hogy abból legyen 5 milliós tartozás. Vagy ha van egy 3 milliós tartozás, akkor abból legyen sokkal kevesebb tartozás a megegyezési folyamat végére.
  2. Legyen fizethető a tartozás. Ez azt jelenti, hogy bár csökkentettük a tartozást egy sokkal alacsonyabb összegre, de előfordul, hogy bár jól hangzik, viszont sok embernek nincs ennyi készpénze, hogy ezt kifizesse az adott pénzintézet felé. Így ez önmagában még nem oldaná meg a fő problémát, hiába lett kevesebb a tartozás összege. Ezért azt is el kell érnünk, abban is tudunk segíteni, hogy ne csak lecsökkenjen az adósság, hanem kapjon a visszafizetésre részletfizetési lehetőséget annál a pénzintézetnél, ahol nyilvántartják az adósságát/adósságait.
  3. Ez a részletfizetés a legtöbb esetben kamatmentes részletfizetést jelent! Óriási szerepe van a kamatmentességnek, hiszen a megegyezéssel elért, alacsonyabb adósság részletekben fizethető meg, ami el is tud fogyni, tehát végleg megszabadulhat mindenki az adósságaitól.

Például: lecsökkentünk egy 10 milliós tartozást 6 millióra akkor lehetőség van a 6 milliót pl. 100 hónapon keresztül 60 ezrével kifizetni. Ez rengeteg embernek megoldás lehet.

 

Mi a TITOK?

 

7 éve folytatjuk a mediációs, közös megegyezéssel elért tartozásrendező tevékenységünket, eredményeink alapján egyre sikeresebben. Ezen a területen azt mondhatjuk, hogy piacvezetők vagyunk.

Már 56 pénzintézettel tudtunk egyezséget elérni az adósságteherrel élők nagy megelégedésére, ami azt mondható, hogy 95 %-ban lefedi a teljes piacot. A nagy bankok közül az Unicredit az egyetlen bank, ahol nem tudtunk eredményt elérni, ezért ilyen ügyeket nem is vállalunk el.

A legjobb, és a legtöbb eredményt az Otp Faktoringnál érjük el: ennek egyik oka az is lehet, hogy óriási ügyfélállományt kezel az Otp Bank, és innen az  Otp Faktoringhoz kerülnek a tartozások.

De az Otp Faktoring mellett más nagy bankkal, követeléskezelővel is vannak szép eredménnyel lezárt megállapodásaink, pl. K&H,-val  Mkk Zrt-vel,  Intrum Justitiaval, Momentum Credit-tel, Eos Faktorral, és még sorolhatnám.

Összességében már 56 pénzintézettel született remek eredmény.

 

Minden adósság ügy SIKERES lezárása hasonló?

 

Nyilván nagy tapasztalatunk van abban, hogy kik azok, akikkel könnyebben lehet egyezséget kötni, kikkel nehezebben, illetve, hogy melyik pénzintézettel pontosan melyik az a stratégia, amelyik működőképes?

 Tudjuk, hogy mik azok a hivatkozások, amiket ügyfeleink nevében meg tudunk hivatkozni, annak érdekében, hogy a lehető legjobb legyen ez az egyezség.

 

Mindenki tud ÉRDEMBEN egyezkedni?

 

Sajnos NEM! Éppen ezek azok a „bennfentes információk”, amiket magánszemélyként az emberek nem tudnak, mert nincsenek tapasztalataik, hogy melyik bankkal/pénzintézettel mire érdemes hivatkozni. Nyilván próbálkozni lehet, de akkor számolni kell a kellemetlen szövődményekkel: az idő elmegy, a kamatok rakódnak, a teljes tartozás folyamatosan növekszik.

 

Adósságterhekhez igazodó FINANSZÍROZÁS

 

Még plusz szolgáltatás, ami a hozzánk fordulók előnyére szolgál azon túlmenően, hogy csökkentjük a tartozásokat, és részletfizetési megállapodásokat kötünk, hogy:

-olyan bankoknál is tudunk segíteni, ahol esetleg mégsem működik a részletfizetés, pl. Erste, vagy Raiffeisen bank, ők nem biztosítanak hosszútávú részletfizetési lehetőséget, bár elengednek jelentős összeget a tartozásból, akkor az ilyen tartozásoknál az ügyfelek nagy részének szüksége lehet finanszírozásra.

A legtöbb esetben ilyenkor is tudunk segíteni nekik, hogy ez a lealkudott összeg hogy tud rendelkezésére állni.

 

Összegezve:

  • Ha adóssággal rendelkezel,
  • érdekel a mi tevékenységünk,
  • szeretnél jelentős összegeket megspórolni, vagy
  • nem tudod tovább vállalni az adósságod fizetését, -pl. devizás tartozások olyanok, mint egy fekete lyuk-, vagy mert
  • tartozásaidból nem tudsz kikeveredni, nem látod, hogy hol a vége, mert egyre csak nől a háttérben, vagy magad előtt tolod azokat,

akkor ITT keress meg minket:

Hitelsakkmatt-kapcsolat, vagy töltsd ki az űrlapot, illetve

Facebook Hitelsakkmatt-hitelmentés oldalunk, és FB Mosolygó Hitelesek, Stop nyomor!-kiút az adósságcsapdából csoport.

 


SIKERESSÉG fokmérője – REFERENCIÁK

 

Ha több referenciát szeretnél látni, hogy milyen egyezségek születtek a különböző banki hitelekben, akkor keresd fel a www.hitelsakkmatt.hu oldalon a „referenciák menüpont alatt- SIKEREINK fület.

 

Vagy kattints a Hitelsakkmatt-Youtube megjelent videóra, amiben egy kis Ízelítőt is összeállítottam,  elégedett ügyfeleink véleményével, tapasztalataival, és láthatóak az elért sikereink is.

 

Mik a lehetőségek most, a végrehajtás felfüggesztésére?<< Katt ide!

 

Természetesen fordulhatsz bizalommal hozzánk, ha további segítség kell! > KAPCSOLAT.


A sikeres adósságrendezés nem függ a végrehajtási eljárás felfüggesztésének sikerétől

 

Nem kell ahhoz sem válság, sem egyéb körülmény, sem bírói mérlegelési jogkör, ha valaki változtatni akar az adósságterhein. A jobb helyzet eléréséhez egy valami kell kezdetben: elhatározás, majd akarat. Ezzel már tudunk mit kezdeni, és tudunk szakmai segítséget nyújtani, mert válsághelyzet előtt is, alatt is, és a jövőben is olyan eredményeink születtek adósságrendezés terén, amik sikeressége folyamatos fejlődési tendenciát mutat. 

Csak akkor, és annak szolgálják az érdekeit támogatásunk, akik belekapaszkodnak ezekbe.

Nem kell, hogy egyedül menj végig egy sor rázós helyzeten, nem kell, hogy egyedül találd ki, mit és hogyan célszerű kihasználni, hogy egy új, szebb, tehermentes jövőt építhess általuk. Tudunk segíteni, keress minket!

 

Andrea – Hitelsakkmatt


Lelki táplálékot nyújtok: minden cikkel, ami az oldalon található, és már a videós témákkal is, sok-sok kérdést körüljárva:

 

Hitelsakkmatt – Youtube

INGYENES! 

Kérd ingyenes anyagainkat, mindegyik témája kapcsolódik az adósságokhoz, nézz körül! »» Ingyenes segítség

Kapcsolódó cikkek

23

júl
Adósság behajtása, Adósságrendezés

Akkor most tisztázzuk!

Mi történne, ha magadra maradnál egy adósságrendezési folyamatban?   Vannak azok az emberek, akik mindent jobban tudnak. Vannak, akik meghallgatják mások véleményét, de azt teszik, amit saját maguk elképzeltek az adott helyzetben. Mások elfogadják mások véleményét, ha tudják, ők jobban értenek hozzá. Vannak, akik nem gondolkoznak, csakis a mások véleményére alapozva hozzák meg döntéseiket.  Ahány ember, annyiféle […]

22

júl
Adósságrendezés

Mikkel nem kell számolnod, ha tudatosan adósságrendezel?

Milyen csapdákat kerülhetsz el egy jó döntéssel?   Talán furcsának találhatod, hogy a fordított verziót, a “mi NEM lesz, ha adósságrendezel” megközelítést használom. Bizonyos dolgokat könnyebb úgy behatárolni, hogy nem arról beszélünk, hogy azok milyenek, mi valósulhat meg, ha alkalmazzuk, hanem azt határozzuk meg, hogy milyenek nem, azaz “mi nem fog biztosan történni, ha adósságkezelsz?”   Mivel[…]

16

júl
Behajtó/végrehajtó, végrehajtás

Sokan összekeverik őket – pedig eltérőek a szerepkörök az adósságbehajtásban

Miben mások a behajtók és a végrehajtók?   Azt könnyebb meghatározni, hogy miben nagyon hasonlók: mindkét hivatalos fél a félelemre alapozva kommunikál, ijesztő hangnemben veszi fel a kapcsolatot az adósokkal, s nyugodtan mondhatom, hogy szinte mindenkinek feláll a szőr a hátán, ha velük kerül kapcsolatba saját akarata ellenére és netán együttműködést elérnie. Sajnos bevált gyakorlat lett a[…]

09

júl
adósság, végrehajtás

A megfélemlítés a kenyerük – Hogyan állj ellen?

Miért dolgoznak a követeléskezelők, végrehajtók nagy hatásfokkal?   Elterjedt módszer -pláne manapság-, hogy a bankok, követeléskezelők (akiknek a bankok eladják a tartozásokat), végrehajtók, bíróság, közjegyzők, egy szóval a hivatalos szervek a félelemre alapozva kommunikálnak: Ha be akarnak hajtani egy/több adósságot, Ha el akarnak érni valamit a lehető legrövidebb idő alatt, Ha olyan cselekvésre akarnak rávenni például adósokat,[…]

01

júl
adósság, Visszafizethetetlen hitelek

Miért életbevágó, hogy reális tanácsot kapj, ha tartozásaidat rendeznéd?

Miért tudunk értékes és valódi segítséget nyújtani? Főképp, ha adósságrendezésre adod a fejed és pénzügyi egyensúlyt teremtenél magadnál…   Hogyan tudunk mi ellátni olyan tanácsokkal és gyakorlati megoldásokkal, amik valóban pénzügyi változásokat és számos egyéb változást hoznak az életedbe? Azontúl, hogy adósságrendezésben a statisztikák mutatói alapján 94 %-os sikerrátával dolgozunk, ami magában foglalja az adósságcsökkentéseket, a kamatmentes[…]

28

jún
adósság, Hitelek, végrehajtás

Hogyan lesz a “kis” tartozásból óriási baj?

Más oldalról: Miért indulhat árverés fizetett jelzáloghitel esetében is?   Van az a helyzet, amikor: élő, fizetett jelzáloghiteled mellett van 1 vagy több felmondott hiteltartozásod, vagy egyéb követelésed például közmű-, kommunikációs szolgáltatásból, stb. eredően. A bedőlt tartozás(ok)végrehajtásra kerülnek. Van a másik helyzet, amikor: felmondott tartozásaid vannak, amiket nem fizetsz, vagy nem mindegyiket fizeted, így az elhanyagolt tartozásod/tartozásaid[…]