Mit tehetsz, ha törlesztési problémáid adódtak…

Hitelmentő segítség, avagy mit tehetsz ha törlesztési problémáid vannak, vagy már felmondták a hiteled?

 

A jó hír, hogy bármilyen szorult helyzetben vagy is, VAN MEGOLDÁS!

Mivel egyértelműen látható, hogy a kormány nem tud érdemben, anyagilag számottevően segíteni a hitellel bajba jutott embereknek, ezért szeretnénk, ha megtudná minél több anyagi gonddal küszködő ember, hogy VAN MEGOLDÁS!

Egyre több a bedőlt, felmondott hitel, egyre több a frusztrált, anyagi gonddal, és magánéleti gonddal, párkapcsolati problémával küszködő ember, család. Igen, ezek a hitel gondok szövődményei!

Ezért is fontos, hogy megállítsuk a folyamatot, RENDBE TEGYÜK, AMIT LEHET, és azt minél előbb tegyük meg!! 

Nem látsz előre objektíven, mert rád ült a nyomasztó hitel teher, sőt még a bankok sem hagynak nyugodtan élni. Ha elmaradásod van, előfordulhat, hogy napi szinten felhívnak, és felteszik a nagy kérdést: “mikor tudja rendezni elmaradását?” Ez azért egy idő után már nagyon aggasztó, és pszichésen megviseli az embert!

Tudom, mert én is voltam ebben a cipőben! Már ott tartok, hogy megzaboláztam szakértői segítséggel az elszabadult folyamatot.

Ezért is pontosan tudom, milyen lelki teher a hitel gonddal együtt élni! Pontosan tudom, milyen gondolatok cikáznak nap-mint nap az ember fejében, és milyen stresszt kell átélni. Ezt más nem tudja, de még csak elképzelni sem.

LEHET, hogy:

  • hónapról-hónapra törleszted az adósságod, de nehezen megy, hiszen már min. 2x annyi a havi részlet, mint azelőtt;
  • többször kimarad 1-1 hónap, akár több is, mert vért kell izzadni, hogy előteremtsd a havi részletet;
  • felmondta a bankod a hiteledet, vagy már annyi hónap törlesztés kimaradt, hogy várhatóan eljön a felmondás ideje is;
  • behajtó cég kéri tőled az elmaradt törlesztőrészleteket, mert felhalmoztad;
  • végrehajtó kopogtat az ajtódon, s rosszabb esetben már a kezeseid, adóstársaid ajtaján is!!!

Fenti helyzetek valamelyikében vannak jelenleg az adósok, akár forint, akár devizatartozásról beszélünk.

Sokan esnek kétségbe, mert elmaradtak a törlesztéssel, vagy már szélsőséges állapotba kerültek, mert a végrehajtónál van az ügyük.

A legproblémásabb helyzetben a leggyorsabb a segítség!

ÖSSZEFOGLALVA: Ha Te is bármelyik helyzetű adós vagy, jelentkezz nálunk, írj nekünk: KAPCSOLAT

HA ÚGY DÖNTESZ, HOGY RENDEZED ZŰRÖS DOLGAIDAT, a következő mellékhatásokkal számolhatsz:

  • megnyugszol: óriási nyugalom árad szét benned, és kezded újra élni az életedet;
  • pozitívabban látod a körülményeidet;
  • összpontosítani tudsz a családi, magánéleti problémáidra;
  • lelki megerősítést kapsz, mert elindulnak a dolgok a jó irányba;
  • megerősödsz a bankkal, vagy behajtó cég, végrehajtóval szemben;
  • kezedben tartod a dolgaidat.

Pénzügyi, anyagi félresiklott dolgaid megfelelő pénzügyi szakjogászi segítséggel RENDEZHETŐEK! Ez a szakemberek együttes véleménye, és tudják azok is, akik a “másik oldalon” állnak!

Több száz család már megnyugtató helyzetbe került, és ezek mögött a sikersztorik mögött álló pénzügyi szakjogász segítségét mi is ajánljuk a számodra!

Élj vele, ÍRJ NEKÜNK! Vagy irányítsd ismerőseidet hozzánk, hogy nekik is rendeződjenek a dolgai!

Talpra Hitelesek – Hitelsakkmatt Hitelmentés Facebook Oldal

Buczkó Andrea 🙂

{loadposition feliratkozas}

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

05

aug
Letiltás, végrehajtás

Veszélyben a megélhetés! A végrehajtók meg egyre gazdagabbak…

Hogyan menekülj előre, ha meg akarsz élni? Vágrehajtásban rád telepednek, kizsigerelnek   Rengeteg eset árulkodik arról, hogy önmagában, ha tartozik valaki banki kölcsönnel, ami bedőlt, mert felmondták, aztán tovább engedményezték -eladták követeléskezelőnek-, és ezt még busásan fel is tupírozták késedelmi kamatokkal is, aminek mértéke éves szinten akár 20-44 % közé is eshet, – és ne legyenek illúziói […]

01

aug
Letiltás, végrehajtás

Végrehajtóhoz megyek! Mi a recept arra, hogy megoldással köszönhess el?

 Végrehajtóhoz megyek! Hogyan tudsz úgy intézkedni ügyedben, hogy elérd, amit szeretnél?   Nagyon fontos, sokak számára húsbavágó témakörről lesz szó: hogyan intézkedhetsz mérsékelt gyomorideg mellett úgy egy végrehajtói irodában, hogy az ügyedet érintő sarkallatos, és fontos ügyeidet sikeresen el is tudd intézni? Mi a recept arra, hogy megoldással, és megnyugtató válaszokkal köszönhess el a végrehajtódtól?   Pszichés érzések,[…]

28

Júl
Válság

Hogyan közelít a jövő? A válság kialakulásának folyamata – A tőkeáttétel csökkenése

 Hogyan közelít a jövő? A válság kialakulásának folyamata – A tőkeáttétel csökkenése     A tőkeáttétel csökkentésekor az emberek csökkentik a kiadásaikat. A jövedelmek visszaesnek, eltűnik a hitel. Az eszközárak leesnek, a bankok megszorulnak. Összeomlik a részvénypiac. A társadalmi ellentétek megnőnek, és az egész egy öngerjesztő folyamattá válik.  Ahogy csökkennek a jövedelmek, és nőnek az adósságtörlesztések, az adósok megszorulnak.[…]

20

Júl
végrehajtás

Elképesztő végrehajtási hibák 2. Mérhetetlen kiszolgáltatottság

2. részben: Még komolyabbra fordítva a szót…   A Szabad Riport (Freedom Riport) cikkéből idézve, végrehajtási szarvashibák:   …”A végrehajtók elnagyolják, illetve nem is tartják be a Végrehajtási törvény utasításait. Általánosan elmondható, hogy „szarvashibákat” követnek el a gyakorlati végrehajtás során, ezért azok törvényessége megkérdőjelezhető… Javasoljuk az adósoknak, hogy alaposan vizsgálják meg a végrehajtási eljárások részleteit… A végrehajtók[…]

18

Júl
végrehajtás

#Veletekvagyunk! Elképesztő végrehajtási hibák

Te is tapasztaltad már a bőrödön?   Azért az elképesztő, hogy hazánkban a törvényeken, és jogszabályokon alapuló hivatalos eljárásokat sem működtetik szabályosan! Alábbi cikkünkben    a végrehajtói szarvashibákról írunk.   Elöljáróban: Ti meséltétek   Sűrűn előrfordul, hogy végrehajtási letiltásban a nyugdíj/rokkant nyugdíj 50%-t viszik. Ezt lehet? NEM! Ezt írja a végrehajtási törvény erről: “Az elvont munkabérrész több[…]

11

Júl
Végrehajtás: inkasszó, Végrehajtás>letiltás

#Veletekvagyunk! Minden pénzünket vihet a végrehajtó? Inkasszó szabályai

Letiltás is, inkasszó is? Mindkettő egyszerre?!   Lesz újra végrehajtásokra, és hiteltartozásokra irányuló, adósokat védő szabályozás? Tettem fel a kérdést előző cikkemben. Még mindig nincs erre se konkrét, se korrekt válasz. Csak a koronavírus 2. hullámáról, és az egyre több fertőzöttről beszélnek.   Hol vannak azok a “megoldások”, amik a kifosztás ellen védenek?   Mikor beszélnek az emberek[…]