Miért nem akarják megmenteni a devizásokat? Amiről eddig senki nem tudott…

Miért nem akarják megmenteni a devizásokat?

Amiről eddig senki nem tudott…

 

 

2004.-ben bal liberalist kormány volt, aki ajánlotta, támogatta a devizahiteles konstrukciót. A bankok ügyintézői elárasztották az ügyfeleket ezzel az ajánlattal, mondván: “Milyen jó lesz ez Neked, mert alacsony havi törlesztővel fogod tudni fizetni, és ez a jövőben sem fog emelkedni, sőt ezek még csökkenthetnek is! Ez kell Neked!” Valami hasonlót mondhattak Neked is, mikor bementél a bankba, és számodra, valóban jó, fizethető hitelt kerestél. 

Egy valamiről hallgattak akkor a bankok szóvivői: a jelentésről, amit valamennyi bank megkapott. Ebben a jelentésben 10 évre előre, azaz 2014.-ig megjósolták a svájci frank, és a forint árfolyamának alakulását. Ami különleges ebben a jelentésben, hogy 2014.-ig ott állt a frank, ahová megjósolták. Aki kicsit is járatos ebben a világban, az tudja, hogy vannak bennfentes információk, ami alapján ez tervezhető. Önmagában azt gondolom, már ez komoly kérdéseket vet föl. Olyannyira, hogy feljelentések érkeztek a Kúriához, bennfentes kereskedelem bűncselekmény miatt. Majd ezeket megszüntették, érdemi vizsgálódás nélkül! Ez a magyar jogszolgáltatás.

Vajon az az ügyészség, amit a Fidesz ural, miért védi a bal liberális kormányok által elkövetett csalást, miért nem vizsgálja ki azokat? A bankok nem vállaltak kockázatot, mert tudták, hogy hülyére fogják keresni magukat, egy jó trükk volt részükről ez, hogy rábeszélték a magyar családok ezreit erre a termékre. Vajon a kormány miért védi a bal liberális kormányok idején megjelenő devizahitelezést?

Mindjárt megérted, ugyanis van még egy nagyon fontos dolog, amiről nem hallhattak eddig. 2017.-ben a magyar nép megdöntötte a bal liberális kormányt. Amit nagyon kevesen tudnak, hogy a bukás pillanatában ez a bal liberális kormány hozott egy kormányrendeletet: 2010. 03.25.  Ez a 83/2010-es kormányrendelet.

 

A hozott rendelet tudod miről rendelkezik?

 

Meghatározza a devizahitel fogalmát. A devizahitel fogalma nem volt definiálva. Ez addig nem szerepelt sehol. Tudod miért olyan fontos ez? Mert ezzel vált legitimmé ez az egész folyamat. És egy csavar a történetben: jön az új kormány, a Fidesz, és erre hivatkozva, 2014.-ben megalkotja a DH törvényeket. Ezek következménye: a forintosítási tv, a 2014.-es árfolyamon. És mi ez az árfolyam? Ahol ez a jelentés véget ér. Amivel jól kiszúrtak a magyar emberekkel, és megmentették a bankokat. A kormány megköti a bankokkal a megállapodást, ami zöld utat enged a kilakoltatások előtt.

A következő 3 esztendőben, minden idők legtöbb kilakoltatása zajlik, ami még napjainkban is tart. Amiről eddig még nem halhattak: valójában nem is a bankok keresik a legkényelmesebben a legtöbb pénzt a magyar emberek tönkretételével. 

 

Kik keresik a legtöbb pénzt a magyar emberek kizsigerelésével?

30 milliós ingatlant átadnak a követeléskezelőnek 7 millió Ft-ért. Ő megint továbbadja 30 millióért, ami sok esetben külföldieknél csapódik le. Ez a legkényelmesebb ügyintézési mód, hiszen nem kell bajlódni ügyfelekkel, nem kell a behajtási szakaszba óriási pénzt és energiát tolni. Kapom, adom-veszem. És cseng a pénz a zsebben.

 

Ki a legnagyobb követeléskezelő Mo-on?

 

Az MKK követeléskezelő Zrt. Tudod ki a tulajdonosa? A Magyar Állam a tulajdonos. Itt van megint egy csavar a történetben: a Magyar Fejlesztési Bank, amely szintén 100 %-os állami tulajdonú bank. Keressél rá, hogy milyen hírek keringenek a Magyar fejlesztési Bank körül? Mit csinál ez a bank? Kinek finanszíroz? Ezt fogod találni: Scmidt Mária cége kapott 20 milliárdot: ő a kormány közeli munkatárs. Ungár Péter anyukája, és üzlettársa. 

Ők keresik a magyar emberek vérén, veríjtékén, kilakoltatásán keresztül ezt a hatalmas pénzt! Így ne várjuk el tőlük, hogy majd ők a bankrendszert rendbeteszik, és megregulázzák a pénzügyi rendszert.

 

Mi lehet a pénzügyi javaslat?

 

Elszámoltatási és kártérítési kötelezettség, mert ez büntető ügy. Most, és a jövőben is.


A továbbiakban pedig szükség van egy papírra ahhoz, hogy bizonyítani tudd, miért nem tartozol, vagy azt, hogy mennyit fizettél már vissza, és mennyivel tartozhatsz még a banknak? Olvasd el lejjebb, miről van szó!


Kell egy szakértői számítás!

Ugyanis most, hogy elkészült ez az állásfoglalás, hozzáláthatunk ennek iránymutatásai alapján a megfelelő visszajáró összeg meghatározásához. Ez pedig akként történik, hogy szakértőnk ezt kiszámolja a megfelelő képlet alkalmazásával. Feltétlenül szükség van erre mindenkinek, hiszen ez fogja adni annak az alapját, miszerint majd érvényesítheti bárki a követelését a bankjával szemben!

Ennek elkészítésében segítségünkre lesz szakértőnk, aki piaci szakértői ár alatt(!) vállalja mindazok számára a hivatalos összeg kiszámítását, akik a Hitelsakkmatton keresztül fordulnak számítási segítségért! 

KÉREM A SZÁMÍTÁST! <<Idekattintva küldheted el erre vonatkozó felkérésedet, telefonszám megadásával, hogy visszahívhassunk az ehhez szükséges részletek megbeszélése érdekében. 

Szükség van a számításhoz az alábbiakra:

  • Elszámolás -a bank részéről;
  • Befizetésekről kimutatás;
  • Szerződés. 

Mindenkinek világos képet fog adni ez a hivatalos szakértői számítás arról, hogyan is áll most a tartozásában a bankjával szemben. Egy kártérítési per kapcsán, illetve egy pernyertesség esetén a bíróság ezt a hivatalos szakértői számítást fogja alapul venni.

Mindenkinek ajánljuk ennek elkészíttetését, nálunk a legolcsóbban, és leggyorsabban. 

 

VÁLLALJUK a szakértői számítás kapcsán:

  • A Kúriai állásfoglalás iránymutatása alapján, a pontos megadott képlet alapján történő számítást;
  • Annak a fogyasztónak is vállaljuk a tartozásának kiszámítását, aki nem tudja, milyen összegű befizetései voltak a bankja/követeléskezelő felé;
  • Akik jelenleg aktívan, és rendszeresen fizetik ma is a tartozásukat;
  • Akik ellen végrehajtás indult már az ügyben;
  • Akiknek felmondta a bank a szerződését.

Azaz bárkinek, aki egykori devizahitellel rendelkezik! A már meglévő ügyfelek számára is fontos lépés, ITT KÉRHETI AZ, AKI MÁR ÜGYFELÜNK! >> KÉREM A SZÁMÍTÁST!


Bajba kerültem az adósságommal, újabb kölcsönt szeretnék… Biztos??!
Rengeteg hívást kapok ezzel az óhajjal, mert az emberek nagy többsége ebben látja helyzetének megoldását. Holott ezzel, azaz az újabb kölcsönnel csak még mélyebbre ássa magát a fogyasztó. Tudniillik:
  1. Lesz újra egy induló hitel, amit fizetnie kell x éven át, tehát egyrészt hosszabb ideig, mint a korábbi adósságát fizette volna, másrészt
  2. Ha valaki újabb hitellel rendezné a meglévő, már félresiklott adósságát, lehetetlen a csökkentés, azaz mindenképpen a felvett összeget kell megfizetni, szemben az adósságrendezéssel, ahol első lépésként az adósságot eleve csökkentjük, majd újra csökkentjük, mert a jövőben kamatait is elengedtetjük! 
De adósságrendezéssel
Ha viszont a meglévő, bajba került hitelt tisztázzuk le, hozzuk helyre, akkor annak mindenképpen a korábbi verziónál látványosabb előnyei vannak:
  1. Kevesebb tartozást kell visszafizetni, mert az összeg csökkenthető;
  2. Kevesebb lesz az össztartozás több éven át tartó visszafizetésnél is, mert a kamatokat is el lehet töröltetni;
  3. Biztosan fogyó tartozást fogunk fizetni, amit a fogyasztó anyagi körülményeihez igazítunk, és ami bármennyi havi befizetés hatására is mindig csak csökken, és sohasem emelkedik, így biztosítva van a stabil visszafizetés is. 

 

ÖSSZEGZÉS – újabb hitel, vagy a “félresiklott” tartozást rendezve?

 

Hogyan gondolkodhatunk a legokosabban? Mivel egy újabb hitellel csak még több kamatot, és hosszú visszafizetést veszünk a nyakunkba, egy bizonytalan jövőt vállalva, addig a bedőlt adósságot kezelve: kevesebb adósságot kell visszafizetnünk, nem kell a kamatokat megfizetni, és a saját anyagi helyzetünkhöz igazított törlesztéssel biztosítottuk a stabil visszafizetést is. 🙂

JÓ TUDNI:

Az adósságterhek rendbetétele, könnyítése csakis rajtunk múlik, a szakmaiságunkon, és a tapasztalatunkon.

Ha  Te is hiszel a bizonyított módszerekben, amik folyamatosan hozzák az eredményeket, többet érsz el, ha adósságrendezésben kérsz segítséget, mint ha vársz egy elvi, tőled teljesen függetlenül működő nagyhatalmak iránymutatásaira. Attól még a Te terheid nem fognak csökkenni. Mi viszont tudunk segíteni abban, hogy kevesebbet kelljen visszafizetni, és azt is kamatok nélkül.

Ha adósságterheinket akarjuk rendbe szedni, először is el kell indulni, és kérni kell segítséget.

Ilyenkor kell a cselekvő üzemmód, hogy kikutasd, mi a jó irány, de egyéb módszereket is be kell vetned a helyes adatok megszerzéséhez – és persze kell egy kis természetes intelligencia, amivel átlátod az egész képet.

Hogy pontosan hogyan?

A személyes szaktanácsadásunkon mindenre választ adunk. Gondolkodásra is, cselekekvésre is :).

Személyes szaktanácsadás – egy bizonyított, sikert hozó módszer az anyagi körülményeid rendbetételéért. >>

Kattints, jelentkezz! 🙂

Tiszta anyagi helyzetet akarok!>>Katt!

És ami ugyancsak szállítja a helyzet megoldásokat hozzád:

Online szaktanácsadás, mert így sokkal könnyebb, spórolósabb, és gyorsabb:

 

Online adatbekérő űrlap

Töltsd ki, küldd el, és érkezik a segítség! 🙂

Az információ legyen Veled! Andrea – Hitelsakkmatt – 06304845236



Mi az az Online ügykezelés?

Egyre többen intézik adóssággondjaikat az interneten keresztül, választva az online ügybeküldés lehetőségét. Az erre alkalmazott űrlapunk segítségével könnyedén, egyértelműen le tudja mindenki írni az ő saját problémás adósság helyzetét, és az űrlap elküdésével befogadjuk ennek átnézését, kiértékelését, díjmentesen. Nagyon rövid, 1-2 munkanapon belül történik minden beküldött ügy kiértékelése, és az elvárható, kijárható végeredmény, megoldás visszajelzése is megtörténik adósok felé. 

Sok magyar él a világ különféle országaiban, így nekik ez egy kényelmes, és üdvözítő megoldási forma. De igénybe veszik a beteg, idős, utazni nem tudó emberek is, vagy azok, akik így megspórolhatják az utazási költségeket. 

Kérdezz meg szakértőt, hogy hogyan lehet kezelni, csökkenteni adósságterheidet! Kérdezz minket! Küldd el ügyed részleteit, hogy ebben megfelelő választ tudjunk adni. Katt ide!>>

 

Adatbekérő űrlap, katt!

Javaslatunk

Bármilyen, adósságodat, hiteledet érintő változás történik az életedben, például ha látod azt, hogy nehezen fizeted az adósságodat, főleg ha több is van, feltétlenül vedd fel a kapcsolatot hitelszakértővel!  Ha munkahelyed kerül veszélybe, szintén nehéz fizetni bármilyen tartozást, és az egészségügyi problémák is kihatással vannak az aktív, rendszeres törlesztésre.

Hatékony, gyors segítségnyújtást ITT KÉRHETSZ!>>

 

Adatbekérő űrlap, katt!

 

   

A Facebook akadályozza a cikkek láthatóságát, ezért arra kérünk, hogy 1 megosztással -a cikk alján találod a “f” megosztás gombot-, segítsd a törekvésünket,

hogy minél több embernek tudjunk segíteni az adósságterhein! Köszönjük!

Ha értesülni akarsz mindig a legfrisebb adósságokkal kapcsolatos információkról, iratkozz fel írásainkra! >IDEKATTINTS!<

Az információ legyen Veled! Hitelsakkmatt (06304845236) ->  Kapcsolat

 

Kapcsolódó cikkek

18

Júl
Adósságrendezés, gyorskölcsön

A “Tornádó” szele – globális devizahitel válság

A “Tornádó” szele – globális devizahitel válság   A Magyar Nemzeti Bank alelnöke beszélt a devizahitel válságról. Kiadott egy könyvet is a témában. Akkoriban azt mondták, hogy hosszú távon nagyon stabil hitelforma. Az egyik probléma, amit a bankok elkövettek, hogy olyanoknak is adtak hitelt, akikről már akkor látták, hogy nem fogják tudni visszafizetni. Mikor a válság beütött, […]

16

Júl
Adósságrendezés, gyorskölcsön

GYORSKÖLCSÖN,  amit NEM kell visszafizetni? Hoogyan?

GYORSKÖLCSÖN,  amit NEM kell visszafizetni? Hoogyan? Időskorú, vagy BAR Listás vagy? Az sem akadály! Ez elképesztő!         A “gyorskölcsönünk” slágertermék lett, mert rengeteg érdeklődője van, ezért fontos foglalkoznunk vele, hogy minden részlete tiszta legyen!  Időskorú vagy? Nem akadály! BAR listán vagy? Nem akadály! Nem kell visszafizetned? Így van! Ingyen lakhatsz életed végéig az ingatlanodban[…]

15

Júl
Adósságrendezés, gyorskölcsön

GYORSKÖLCSÖN,  nincs visszafizetés, és akár több milliós hitelkeret is! – 2. rész

GYORSKÖLCSÖN,  nincs visszafizetés, és akár több milliós hitelkeret is! – 2. rész Időskorú, vagy BAR Listás vagy? Az sem akadály!       Alig pár napja írtunk az általunk igénybe vehető “gyorskölcsönről”, ami valójában nem kölcsön, mert nem kell visszafizetni, sőt ingyen bentlakást, és holtig tartó haszonélvezetet kap az, aki él az ajánlattal. Számtalan érdeklődés indult meg,[…]

09

Júl
Adósságrendezés, gyorskölcsön

GYORSKÖLCSÖN,  nincs visszafizetés, és akár több milliós hitelkeret is!

GYORSKÖLCSÖN,  nincs visszafizetés, és akár több milliós hitelkeret is! Időskorú, vagy BAR Listás vagy? Az sem akadály!     Betöltötted már a 60. életévedet? Akkor jó hírem van a számodra! Mert ha Bár listás vagy, ha nem vagy az, mindenképpen tudunk segíteni kölcsön ügyben. Akár több millió Ft-ot is igénybe vehetsz, visszatérítés nélkül! IGEN! Jól olvasod. Nem[…]

08

Júl
Adósságrendezés, Devizahitel

Dr. Marczingós László remek ügyvéd búcsúzik…

Dr. Marczingós László remek ügyvéd búcsúzik…       Nagyon jó szakember, a devizaügyek élharcosa. Megdöbbentő, hogy lemond a hivatásáról. És nem azért, mert sok vesztett ügye volt. Azért, mert az igazság odaát van. Harcolt egész életében, és a törvényes jogokkal mégsem ment semmire. Az ő szavaival: “Az elmúlt hét fejleményei kapcsán családunk megbeszélést tartott és közösen[…]

08

Júl
Adósságrendezés, Devizahitel

Az országban hiányos a pénzügyi nevelés

Az országban hiányos a pénzügyi nevelés Mi ennek a következménye? Például egy deviza átverés     Eszméletlenül rosszul állunk pénzügyi intelligencia terén. A magyar oktatásban nincs ugyanis pénzügyi intelligencia tanítása. Azaz, hogy hogyan tudj okosan bánni a pénzzel. Ezért a magyar emberek nem tudnak megfelelőképp bánni a pénzükkel. Nem tanítják, hiszen akkor sok bűvésztrükkről lehullna a lepel.[…]