Még a csapból is hitel folyik

 

Hogy milyen összefüggés van a háztartások hitelállománya és a mélyszegénység között, az rögtön a tények ismeretében világossá válik. Kiderül egy 2017.-es cikkből, hogy milyen százalékos arányt képviselnek a hitellel rendelkezők, és mekkora % él mélyszegénységben hazánk lakosai közül. A számok megdöbbentőek, és magukért beszélnek. A cikket ITT éred el>> Amikor csak toljuk magunk előtt az adósságot, avagy a visszafizethetetlen hitel. Nagyon hasznos, ha végigolvasod a cikket, viszont az említett példát, az “Egy kis statisztika” részben találod meg, kicsit lefelé görgetve az írásban. 

Azóta vagy 1,5 év telt el, és 2018.-2019.-ben a hitelkihelyezések, a hitelt felvevők száma egyre csak nő. Piacra dobtak többek között nagyon kedvező kamatozású, 2-4 %-kos hitelkonstrukciót, amelynek kamatai, a megért pár  Tv reklám alkalmat követően máris 7-8 %-ra kúszott fel, követve a világ pénzpiaci mozgásait, és természetesen ezzel arányosan nő a THM, a teljes hiteldíj mutató mértéke is. Nagyon elterjedt a CS.O.K. is, mert a széles tömegek számára propagált alacsony alapkamata, és a felvehető magas, 10 és 15 millió Ft összeg, nagyon vonzó tud lenni.

A devizahiteles pénzügyi katasztrófa után…

A Cs.O.K. hitelt felvevők az apróbetűs részt itt is elfelejtették elolvasni. Mert ha olvasták volna, és ép ésszel gondolkodnak, akkor közel sem lenne ennyi hitelt kérő, hiszen ki akarja egy tipikus “beütött az élet”, -csak negatív értelemben- helyzetben a kétszeresét visszafizetni a felvett összegnek. Számoljunk: a visszafizetendő összeg, alsó hangon 20, illetve 30 millió Forint! A bank kedvenc fegyverével, a kamatokkal is számolni kell.  A kamatokat előbb jogos eszközként, majd pedig az adósságbehajtás folyamatában komoly fegyverként használják a pénzintézetek. De ami még borzasztóbb: elfelejtettek az emberek a jövő vészes következményeivel, előre számolni.

Pedig egy világraszóló devizahitel katasztrófa után, és benne vagyunk, aminek egy, vagy több életre szóló intő jelnek kéne lennie! De a hitelfelvételi számokból más látszik. Úgy tűnik, mintha az emberek nem akarnának tanulni semmiből, vagy nem elég elővigyázatosak még azok sem, akiket bár nem érintett az óriási pénzügyi deviza katasztrófa, de látnak, hallanak róla elképesztő, és -elvileg- elrettentő híreket. Sutba vágják a logikát, jöhet a pénz! alapon, bevonulnak a bankba, ahol aztán ismét szerződnek azokkal a nagypályás pénzügyi szereplőkkel, akik már egy nemzedéket anyagilag elintéztek. Most úgy tűnik, a fiatalokon lesz a sor, hogy közvetlen közelről megtapasztalják a pénzügyi sorscsapásokat.


Ajánlásunk szerint már akkor kérj segítséget adósság-, vagy hitelterheid kezelésében, mikor fizetési nehézségekkel szembesülsz. Még fizeted, de érzed, hogy hosszú távon nem fog menni a havi törlesztés. Ha már fizetésképtelen vagy, akkor meg pláne keress bennünket! Gyere, kérj segítséget, élj azzal a nagyszerű lehetőséggel, hogy bármilyen típusú hitelterhet, és adósságterhet tudunk csökkentetni. El tudjuk érni az alacsonyabb hitelösszeget, adósságterhet, és kamatmentessé is tudjuk tenni.

Keress minket, kattints, hogy elkerüld a még súlyosabb adósságcsapdát >>

Kérek segítséget adósságterhekhez!

Házasság, családtervezés, család, válás?

Számos szakértő (is) foglalkozott a témával, de még szakértőnek sem kell lennünk, hogy megértsük, miért jelenthet veszélyt, ha valaki fejest ugrik a CS.O.K., a Családi Otthonteremtési Kedvezmény hitelfelvételébe. A fiatalok életkezdése meglehetősen rózsaszín ködbe burkolózik, hiszen tele vannak életkedvvel, tervvel, gyermekvállalási igénnyel, és telve vannak szerelemmel. Ez mind csodálatos, addig amíg azok a kőkemény statisztikai számok vissza nem rántanak a Földre. Ugyanis Magyarországon minden 100 házasságból 60 végződik válással, de vehetjük úgy is, hogy minden 10 házasságból 6 válással végződik. Így tehát elkerülhetetlen 60%-nál a család szétesése. Azt is tudjuk a felmérésekből, hogy a válások jelentős része a házasság első néhány évében történik meg. És nagyon nem szerencsés, ha a megromlott házasságokat a Cs.O.K. tartaná össze. Mivel a gyermek bevállalás feltételeivel köttetik a hitelszerződés, így a válások idejére, azok realizálódása esetén máris számolhatunk alsó hangon 10 + 10 millió, és annak horribilis késedelmi kamatai, illetve a 3 gyereket vállalók esetén 15+10 milliós összeg, és annak óriási késedelmi kamatainak visszafizetési kényszerével, hiszen nem lett meg a szerződésben vállalt nemhogy 3, de még kevesebb számú gyermek sem.

Mi van akkor, ha megvan a vállalt gyermekszám, mégis szétesik a család?

Még nagyobb teherrel jár ez az élethelyzet, főképp a gyerekeivel együtt maradó szülőnek, hiszen az eltartottak is jelentős terhet tesznek az anya, ritkább esetben az apa vállára. Ha feltételezzük, hogy a válást/szétköltözést követően fizet gyerektartást a különköltöző szülő, akkor is óriási kiadások jelentkeznek a csonka család életében, és a gyerekek megfelelő ellátásán, a megnőtt rezsin, és konyhapénzen túl, fizetni kell a többszörösére nőtt, eleinte fantasztikusnak hitt Cs.O.K. hitelt a horribilis kamataival együtt. Mivel a szerződést a család nem tudta teljesíteni, jelentős visszafizetési összeggel számolhatnak. Még további kérdéskört, és problémákat vet fel az is, hogy részt vesz-e a különköltöző szülő a hitelterhek vállalásában? Meg tudják-e ezt beszélni? Beszélnek-e egyáltalán. Nagyon szerteágazó tud lenni a történet, megannyi buktatóval. 

A CS.O.K. elsőre jól hangzik. Mi a gond?

A Magyar Narancs írásában Szikra Dorottya társadalomtudós fejti ki véleményét az otthontámogatási intézkedésről. Szikra Dorottya: “A „szocpolt” már tavaly júliusban átkeresztelték családi otthonteremtési kedvezménnyé. Akik korábban is igénybe vehették azt, most is megtehetik, sőt számos könnyítés is életbe lépett, valamivel nőtt az egy gyerek és jócskán emelkedett a két gyermek után járó kedvezmény. Hír viszont azért lett a CSOK-ból, mert három gyerek esetében radikálisan megemelkedett – 10 millió forintra, sőt ma már ez a szám 15 millió Ft! – a vissza nem térítendő támogatás, amihez 10 milliós kedvezményes hitel is társul. Ez számos veszélyt rejt.

SZD: Amikor fiatal házasokat kérdeznek a demográfusok, azt mondják, kettő vagy három gyereket szeretnének, ám ebből átlagosan 1,4 gyermek lesz az anya fogamzásképes korában. Ezért azt hiszem, nagyon kockázatos dolog a házasság elején meglévő gyerekvágyakra szerződést kötni, ráadásul úgy, hogy nem nézzük meg az „apró betűt”. Ugyanis ha egy család bevállal akár a házassága első napján három gyereket (korábban nem volt lehetőség előre vállalni mind a hármat – H. P.) és felveszi a 15+10 millió forintot (támogatással együttes összeg), mondjuk egy válás után katasztrofális helyzetbe jut mindkét fél, hiszen súlyos büntetőkamatokkal kell visszafizetni a pénzt, amit az immár használt lakás árából nem tud megtenni. Ez kísértetiesen hasonlít a frankhiteles eladósodáshoz.”

false

 

Tovább is van, mondom még… egy legközelebbi cikkemben tovább göngyölítjük ezt a folyamatot, és kivesézzük a további veszélyforrásokat, hátha tudunk segíteni, a még hitelfelvétel előtt állóknak a tudatosabb, átfogóbb jövőben való gondolkodásban.

Az információ legyen Veled! Hitelsakkmatt

Ingyenes információs anyagainkat ITT TUDOD

KÉRNI, >>KATT IDE! <<

Kapcsolódó cikkek

16

máj
Eladósodás, Hitelek, Hitelfelvétel

Az emberek szándékos eladósítása folyik?

Az emberek szándékos eladósítása folyik? Őrült hitelfelvétel zajlik, minden elővigyázatosság nélkül! Hová vezet mindez?   A lakáshitel-felvétel történelmi csúcson van, a vállalati nettó hitelpiac is 2008 óta a legerősebb évkezdeten van túl. A következő hónapokban még durvábbá válhat a kölcsönfelvétel. Miután a hitelfelvételi negyedéves adatok minden korábbi eredményt felülmúltak, így joggal lehet következtetni szándékosságra, hiszen nem kell […]

13

máj
Adósságrendezés, CSOK, Hitelfelvétel

Őrült hitelfelvétel zajlik, minden statisztika megdőlt!

Őrült hitelfelvétel zajlik, minden statisztika megdőlt! Hová vezet ez? Mi történik, ha minden eddiginél nagyobb a hitelfelvevők száma?     A lakáshitel-felvétel történelmi csúcson van, a vállalati nettó hitelpiac is 2008 óta a legerősebb évkezdeten van túl. A következő hónapokban még durvábbá válhat az eladósodás. Sorban álltak hitelért a cégek és a háztartások is az első negyedévben. A[…]

10

máj
Bankok és behajtó cégek, Etikus viselkedés

A bankok számonkérése rendőri segédlettel… Lehetséges volna?

  Vagy ez is egy újabb elméleti akcióterv csupán? Ez a cikkünk egy újabb eleme annak a sorozatnak, ami a végrehajtás, inkasszó, letiltás, árverés, egyetemlegesség, behajtás, engedményezés és jogutódlás témakörével foglalkozik. Szándékaink szerint más, részletesebb megvilágításba helyezzük ezeket a nagyon is aktuális, és sajnos mára hétköznapivá lett témákat, mert nagymértékű az alultájékozottság, ami sokak helyzetét drasztikus módon negatív[…]

07

máj
Adósságrendezés, Devizahitel

Létezik eredményes adósságrendezés?

Létezik eredményes adósságrendezés? Mi történik, ha lecseréljük a rossz módszert, egy teljesen újra? Megtaláljuk a megoldást!?     Nos, mikor először vásároltam mosogatógépet, akkor a barátnőm által használt adalékokat kezdtem venni hozzá. Ezek az alsó kategóriához tarozó, szinte márkátlan anyagok voltak. De, gondoltam ha neki megfelel, akkor nekem is jó lesz. Évekig használtam ezeket, és rendszeresen előfordult,[…]

03

máj
Adósságrendezés, Devizahitel

Melyik adósságrendezést válasszam?

Melyik adósságrendezést válasszam? Egyáltalán, milyen módszer hozza az EREDMÉNYEKET?     Onnan lehet felismerni azt, ha valakinek adóssága(i) van, hogy egyfolytában azon agyal, miképp szervezhetné másképp a dolgokat, és hogyan enyhítsen a nyakába szakadt terheken. Onnan is fel lehet ismerni a született vállalkozó szellemű embert, hogy állandóan tele van remek célkitűzésekkel, ötletekkel, iménti problémái megoldása érdekében: Ezt[…]

26

ápr
Adósságrendezés, Devizahitel, Devizahitelek érvénytelenítése

2019.-ben mik a betonbiztos adósság megoldási módszerek?

2019.-ben mik a betonbiztos adósság megoldási módszerek? Azaz, hogyan tudsz a többféle hitelteherből kikeveredni 2019.-ben?     Emlékszem, mikor először olvastam a devizahitelek mögötti banki csalásokról, előre tudtam, hogy nagy baj lesz. Egyáltalán nem értettem a magas szintű közgazdaságtanhoz, banki pénzügyekhez, könyveléshez, de éreztem a fenyegető veszélyt. Ennek hangot is adtam, írtam bőszen a cikkeket a veszélyekről, aztán[…]