Kártérítési kérdések, végrehajtók, közjegyzők, követeléskezelők felelőssége

Az elszenvedett 10 évért számíthatnak a fogyasztók kártérítésre?

A hitel gondok megoldása érdekében milyen irányba érdemes elmozdulni, hogy eredménye is legyen?

 

Akiktől már elvették az ingatlant, kilakoltatták őket, vagy végrehajtási cselekményt is foganatosítottak velük szemben, akiket tehát súlyos jogsérelem ért, azok vagyoni kártérítésre számíthatnak, akiket kevésbé súlyos jogsérelem ért, azok testi-lelki-erkölcsi, tehát egyéb kártérítést kérhetnek majd.

 

A kártérítések kérdése

Peres úton kell rendezni, hiszen vélhetően nem fog állami, azaz jogszabályi döntés születni erről, mert nem valószínűsíthető, hogy a kormány még egyszer bele akar futni abba a helyzetbe, hogy egy általa hozott jogszabály elbukik az Európai Bíróságon. Vélhetően ezért ez a bíróságokra hárul majd: a csorbát nekik kell majd kiküszöbölni.

 

Akik végrehajtás alatt állnak, mit tehetnek?

 

Bírósági pert kezdeményezhetnek, amiben kérhetik a vh záradék visszavonását. De amíg nincsen jogszabályi döntés, addig marad a jelenlegi “nesze semmi, fogd meg jól” alapon kérvényezgetés, mert a végrehajtást már nem lehet egy nyitott jogvita alapján kérni, annak szabad folyást engedtek, és ha csak valaki nem halálosan beteg, az ne is reménykedjen abban, hogy majd a bíróság nagy kegyesen mellé áll, és megvédi a vagyonát, megvédi a családja létét. 

Itt már gyors cselekvés szükséges: meg kell keresni a bankot, faktor céget, és megállapodást kell velük kezdeményezni. Ha az ügy, a hitelprobléma, egyéb adósság alkalmas ehhez, akkor nagy mértékű csökkentésekre lehet számítani, mert megvan a pénzügyi intézmények hajlandósági kedve az ilyen ügyekben a tartozások csökkentésére, és a kamatok eltörlésére.

Ha már vannak törlesztési elmaradásaid, érdemes kezdeményezni a megoldás megtalálását ezzel a gyors és hatékony segítséggel, mert megelőzhetőek időben a szélsőséges helyzetek.

Mivel a legjobb csökkentéshez, a megfelelő végeredményhez

  • rutin,
  • kapcsolatrendszer, és
  • több éves gyakorlati múlt

szükséges leginkább, és ha ez nálad nincs meg, viszont nekünk megvan, ITT kérhetsz felvilágosítást, hogy nálad milyen esélyekkel lehet ezt a módszert alkalmazni?

Szükséges ugyanis, hogy magát az adott hitelprobléma körülményeit megvizsgáljuk. Ennek nincs külön díja, mégis választ kaphat mindenki, hogy az ügyében kivitelezhető-e egy ilyen rutin megoldás?

Kattints ide, küldd be a problémás ügyed részleteit, hogy megtaláljuk számodra az optimális megoldást!

Gyors segítség, Katt ide!>>


 Mekkora haszna volt eddig is a bírói útnak? 

A sorozatos kilakoltatások láttán azt kell mondjuk, esélytelen. De még a soronkívüliség sem valósul meg, hacsak azt nem valamely háttér érdek diktálja.

Milyen esélye van annak, hogy a végrehajtásokat fel lehessen függeszteni, gyakorlatilag azonnal?

Erre megint csak akkor van lehetőség, ha ezt jogszabályi szinten rendezik. Tehát jelenleg = 0.

Addig is amit lehet tenni? Soronkívüliséget kell kérni a beadványokban. El kell érni az egyéni jogvédelem biztosítását. De ha eddig is csak háttér érdekek részesültek belőle, akkor mégis mire számíthatna egy egyszerű halandó? Költői kérdés volt…

 

 Kinek jó ez, és kinek nem?

Annak jó, aki még hisz abban, hogy ami 10 év óta nem sikerült, majd most varázsütésre meg igen, és hoz a kormány olyan jogszabályt, ami egycsapásra megold minden devizás gondot, és amivel saját cselekedetei, gondolatai ellen dönt. Kislányom hisz a Mikulásban, ő mégsem létezik abban a formában, ahogyan ő gondol rá. 🙂

 De már erre is van szakemberünk, egy okos közgazdász, aki:

  • tud számolni, meg tudja mondani mekkora is a reális tartozás;
  • meglátja a hibákat a banki szerződés felmondásában;
  • és a közjegyzői záradékban.

Ezeket meglovagolva pedig még a bírói szak előtt képes megdönteni úgy ezeket az iratokat, hogy az ügy el sem jut a végrehajtási szakba. Minderre már van gyakorlati eredmény is! Érdeklődhetsz itt>>


Mi az, ami szinte mindenkinél működik, és gyors eredményeket hoz?

 

Ami eddig is működött, és valós, reális és életszerű megoldásokat hozott, és jelenleg is kielégítő eredményeket produkál: a MEGEGYEZÉS. Mert mindkét felet ugyanazon érdek mozgatja, a pénz. A bank, faktor cég a pénzét akarja, az adós/fogyasztó pedig ki akarja ezt fizetni, megfelelő feltételek mellett. Tehát az érdekek találkozni tudnak, amiből egyenes vezet az út a HITEL LEZÁRÁSÁHOZ, amit mindkét fél egybehangzóan akar. Ezért, és ettől tud működni, mert NYER-NYER helyzet alakul ki, és mert gyorsan és belátható időn belül hozza az eredményeket.

Ha Te azon vagy, hogy megoldd a gondjaidat, akár devizás, akár forinhitel problémád is van, akkor ITT tudsz velünk kapcsolatba lépni, ITT tudsz kérdezni, vagy ITT olvashatsz a megegyezésről. Személyes találkozóra is tudunk alkalmat biztosítani, egy négyszemközti beszélgetésre pénzügyi jogászunkkal, kérj időpontot, itt vannak a részletek, katt ide!


Milyen jogtalanságok fordulnak elő a közjegyzőknél, végrehajtóknál és követeléskezelőknél?

 

Egy elhibázott gazdaságpolitika miatt a lakosságra szabadított devizahitelek elterjedésében alapvetően nagyon nagy szerepük volt:

  • Nem akadályozták meg az elterjedésüket;
  • 2008.-ban zárták le a PSZÁF fogysztóvédelmi tájékoztatóját a devizahitelekről;
  • a közjegyzők nem kis nyereséget könyvelhettek el maguknak, mert ők sem tájékoztatták, vagy figyelmeztették az embereket a veszélyekre, és közokiratba foglaltak kétes jogi alapokon nyugvó kölcsönszerződéseket;
  • a végrehajtók munkája a devizás ügyeknél, a tömeges végrehajtások is kétes jogi alapokon nyugszik: széttárt kézzel hárítják el a felelősségrevonást, és elbújnak a végrehajtást indítók mögé;

Szükséges felülbírálni azt, hogy milyen jogi alapon,és jogszerűen jártak-e el, szükség volt-e a végrehajtásra, a közjegyzői záradékot megfelelően adták-e ki.


Követeléseladások

Engedményezés esetén az engedményessel szemben ugyanazok az igények érvényesíthetők, mint a bankkal szemben. A tartozásokat ugyanúgy meg lehet kérdőjelezni engedményezést követően is egy faktorcégnél. Egy következő lépésben pedig kártérítést lehet a bankkal szemben kezdeményezni.

Ha kiderül, hogy kétes követelést vett, azt összegszerűségben majd leboxolja a faktor cég (követelésvásárló) a bankkal.

Tudjuk, hogy alacsony összegen vették át a faktorcégek a követeléseket: egy jövőbeni pernyertesség esetén rohamtempóban fognak olyan alacsony összegekben egyezkedni, hogy legalább a pénzüknél legyenek. Ehhez viszont erős adu kell, de még nincs ilyen jó adu az adósok kezében. Minden azon múlik, hogy tudjuk-e a bíróságokon érvényesíteni azt, hogy a polgári jogi elveknek megfelelően működjön az ítélethozatal.

 

Mi hoz biztos, jelen idejű megoldást?

Még mindig tele van feltételes móddal a devizahitelek országos méretű megoldási ügye, ha a jogi oldalát vizsgáljuk. De a megegyezéses, nyer-nyer helyzetben már most van adu az adós kezében a bankkal, faktor céggel szemben, ami elég jó alap arra, hogy megszülessen egy minden fél számára megnyugató tartozás összeg, és fontos, hogy kamatmentessé is váljon! Ugyanis abbéli állapotában már a visszafizethető kategóriába esik.

Személyes szaktanácsadásra ITT tudsz jelentkezni. Még díjmentesen, de rövid időn belül, október közepéig várhatóan már ez is díjazott lesz. Tehát siess, foglalj időpontot, mert most még díjmentesen kapsz jogi tanácsot, és azt nem csak általánosságban tudod majd hasznosítani. Konkrét, és előremutató tanácsokat, és a hitelproblémák megoldási lehetőségeit kapod. 

 

Katt ide az időpontért! Kérjük, hogy mellékelj telefonos elérhetőséget is, mert a nagy érdeklődésre tekintettel feltétlenül szükséges az időpontokat összeegyeztetni, tehát megbeszélést igényel! Időpont foglalás! Katt ide>>

 

Gyors és hatékony segítséget ITT kapsz>>töltsd ki, küldd be 🙂

 

Az információ legyen Veled! Hitelsakkmatt – 06304845236

{loadposition feliratkozas} 

Kapcsolódó cikkek

24

Sze
Bank, Moratórium

Itt az újabb hiteltörlesztési MORATÓRIUM!

… és annak pénzügyi következményei   Éljen, időt nyertünk! Örüljünk, vagy annyira nem is ideális a helyzet?   A kormány úgy döntött, hogy a gyermeket nevelő szülők, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a közfoglalkoztatottak számára további hat hónappal (vagyis valószínűleg 2021. június 30-áig) meghosszabbítják a moratórium lehetőségét. Az idén hozott, első moratórium döntés értelmében ez év, azaz […]

18

Sze
Eladósodás, Elévült!

ELÉVÜLT! Vagy mégsem?

Mit jelent ez a fogalom, mikor és mi lehet ELÉVÜLT?   Mi az ELÉVÜLÉS?   Fogalma: Az idő múlása jogilag behajthatatlanná teszi a pénzköveteléseket. Azaz a bíróság úton való érvényesíthetőségét zárja ki. Ha elévült a tartozásod, akkor bizonyítani is tudnod kell ezt a helyzetet. Többféle pénzkövetelést ismerünk:  Valamely szolgáltatásból eredőt: pl. telekommunikációs tartozások (ilyenek a telefonszámla, internet,[…]

15

Sze
árverés, végrehajtás

Kifejezetten káros az adósoknak a végrehajtási törvénymódosítás!

2020: Milyen súlyos, és hátrányos változtatások történtek a végrehajtási törvényben?   Már talán mindenki tudja, olvasott vagy hallott róla, hogy változások történtek idén nyáron a végrehajtási törvényben. Több szerkezeti változást hoztak, amik súlyosbíthatják a már eleve súlyos eljárást, és a végkimenetel, az ingatlan árverése viszonylag hamar befejeződhet.   Végrehajtási törvény változásai   Beszéljenek a számok. Július 2-án[…]

09

Sze
Adósságterhek, végrehajtás

Ébresztő!

Hogyan zárd végleg az adósságokat folyamatos támogatás mellett?     Ha ilyen a gondolkodásmód, akkor baj van…   Úgy érzed, egyedül vagy. A gondjaiddal, problémákkal, a mindig megújuló napi kihívásokkal. Egyedül, csak te és veled szemben a világ. Támasz, biztatás, segítség nélkül. A problémák csak úgy jönnek, és nem múlnak el, maradnak míg meg nem oldod. Ezek[…]

26

aug
Adósságrendezés, Adósságterhek

“De mégis, hogy áll az ügyem??!”

Avagy hogyan kezeljük az adósságrendezés alatt álló ügyeket?   Kik vagyunk mi?   Adóssághelyzeteket kezelők, ebben segítők vagyunk, tudunk segíteni adósságok csökkentésében, azok végleges rendezésében. Nagyon fontosnak tartjuk az adóssághelyzetek részletekbe belemenő átbeszélését, a teljes adósság történet visszakövetését, mert érdemi, szakértői megoldás felállításához erre feltétlenül szükség van!  Sokan azt gondolják, hogy bármiféle séma ráhúzható a különböző helyzetekre.[…]

18

aug
Adósságrendezés, végrehajtás, végrehajtási moratórium

Újra indulhatnak a kilakoltatások – Hogyan tovább?

A végrehajtási moratórium vége – 2020.07. 01. (?)   A kormány által előterjesztett törvényjavaslat nem tisztázza érthetően a kilakoltatásokra és végrehajtásokra vonatkozó szabályokat. A veszélyhelyzet idejére az 57/2020. (III. 23.) Kormányrendelet átmenetileg felülírta a végrehajtási törvény több rendelkezését, ezt nevezték végrehajtási moratóriumnak. A védelem tervezett határideje azonban 2020. december 31.-e volt még idén márciusban, amikor a veszélyhelyzetet[…]