HITELMENTŐ SEGÍTSÉG – De hogyan? Ha már szorul a hurok, akkor is??

HITELMENTŐ segítség – Ha már szorul a hurok, akkor is?

 MIT TEHETSZ, ha a megugrott devizahiteled fizetésénél törlesztési problémáid adódtak, vagy már felmondták a hiteled?

hitel-pénz

 

A jó hír, hogy bármilyen szorult helyzetben vagy is, VAN MEGOLDÁS! 

Mivel egyértelműen látható, hogy a kormány nem tud érdemben, anyagilag számottevően segíteni a hitellel bajba jutott embereknek, ezért szeretnénk, ha megtudná minél több anyagi gonddal küszködő ember, hogy VAN MEGOLDÁS!

Egyre több a bedőlt, felmondott hitel, egyre több a frusztrált, anyagi gonddal, és magánéleti gonddal, párkapcsolati problémával küszködő ember, család. Igen, ezek a hitel gondok szövődményei!

Ezért is fontos, hogy megállítsuk a folyamatot, RENDBE TEGYÜK, AMIT LEHET, és azt minél előbb tegyük meg!

Nem látsz előre objektíven, mert rád ült a nyomasztó hitel teher, sőt még a bankok sem hagynak nyugodtan élni. Ha elmaradásod van, előfordulhat, hogy napi szinten felhívnak, és felteszik a nagy kérdést: “mikor tudja rendezni elmaradását?” Ez azért egy idő után már nagyon aggasztó, és pszichésen megviseli az embert!

Tudom, mert én is voltam ebben a cipőben! Már ott tartok, hogy megzaboláztam szakértői segítséggel az elszabadult folyamatot.

Ezért is pontosan tudom, milyen lelki teher a hitel gonddal együtt élni! Pontosan tudom, milyen gondolatok cikáznak nap-mint nap az ember fejében, és milyen stresszt kell átélni. Ezt más nem tudja, de még csak elképzelni sem. 

LEHET, hogy:

  • hónapról-hónapra törleszted az adósságod, de nehezen megy, hiszen már min. 2x annyi a havi részlet, mint azelőtt;
  • többször kimarad 1-1 hónap, akár több is, mert vért kell izzadni, hogy előteremtsd a havi részletet;
  • felmondta a bankod a hiteledet, vagy már annyi hónap törlesztés kimaradt, hogy várhatóan eljön a felmondás ideje is;
  • behajtó cég kéri tőled az elmaradt törlesztőrészleteket, mert felhalmoztad;
  • végrehajtó kopogtat az ajtódon, s rosszabb esetben már a kezeseid, adóstársaid ajtaján is!!!

Fenti helyzetek valamelyikében vannak jelenleg az adósok, akár forint, akár devizatartozásról beszélünk.

Sokan esnek kétségbe, mert elmaradtak a törlesztéssel, vagy már szélsőséges állapotba kerültek, mert a végrehajtónál van az ügyük.

A legproblémásabb helyzetben a leggyorsabb a segítség!

ÖSSZEFOGLALVA: Ha Te is bármelyik helyzetű adós vagy, jelentkezz nálunk, itt a blogoldalon, a HOZZÁSZÓLÁSOK között, ÍRJ NEKÜNK!

Írhatsz Facebook hivatalos oldalunkon is: http://bitly.com/hitelmentő

Ha úgy döntesz, hogy rendezed zűrös dolgaidat, a következő mellékhatásokkal számolhatsz:

  • megnyugszol: óriási nyugalom árad szét benned, és kezded újra élni az életedet;
  • pozitívabban látod a körülményeidet;
  • összpontosítani tudsz a családi, magánéleti problémáidra;
  • lelki megerősítést kapsz, mert elindulnak a dolgok a jó irányba;
  • megerősödsz a bankkal, vagy behajtó cég, végrehajtóval szemben;
  • kezedben tartod a dolgaidat.

Pénzügyi, anyagi félresiklott dolgaid megfelelő pénzügyi szakjogászi segítséggel RENDEZHETŐEK! Ez a szakemberek együttes véleménye, és tudják azok is, akik a “másik oldalon” állnak!

Több száz család már megnyugtató helyzetbe került, és ezek mögött a sikersztorik mögött álló pénzügyi szakjogász segítségét ajánljuk a számodra!

Élj vele, ÍRJ NEKÜNK! Vagy irányítsd ismerőseidet hozzánk, hogy nekik is rendeződjenek a dolgai!

Talpra Hitelesek Facebook Oldal

Buczkó Andrea 🙂

 

 <<<Devizahitel törvény tálalása…                                                                                                 

Hitelt újabb hitellel?>>

  {loadposition feliratkozas}

 

Kapcsolódó cikkek

16

okt
Adósságrendezés, kamatok

Életbevágó információk, ha adósságaid vannak

Mik az életbevágó információk, ha adósságaid vannak? Te tudod?     Rengeteg információt adtam már közkézre, ami nagy segítséget jelenthet az eligazodásban, ha adósságaid vannak és nem tudsz kivergődni belőlük, de akkor is útbaigazítás, ha fizetni tudod a tartozásokat. Fontos, hogy mindennel legyél tisztában, mert ha kicsit is megcsúszol a fizetéssel, máris életbe léphet egy igen komoly […]

08

okt
Adósságrendezés, gyorskölcsön

Az ADÓSSÁGRENDEZÉS jótékony következményei

Az ADÓSSÁGRENDEZÉS jótékony következményei     Köztudott a barátaim, ismerőseim előtt, hogy én egy nagyon kitartó, és kreatív lány vagyok. Hogy honnan jön ez? Talán a gének, vagy az élet edzette vonás, nem tudom. Tény viszont, hogy amit egyszer a fejembe veszek, attól nem tágítok. Még akkor sem, ha időközben rájövök, hogy talán mégsem kéne…de ekkor már[…]

26

Sze
Adósságrendezés, Eladósodás

Az ADÓSSÁGRENDEZÉS – akarsz harcolni önmagadért?

Az ADÓSSÁGRENDEZÉS – akarsz harcolni önmagadért?     Legfrisebb cikkem megírását a sok adósságrendezés szédelgő ihlette, akik valamikor gondoltak egy nagyot, és elindították az adósságcsökkentést. Ez a gondolat egy röpke kis nesz volt, mert már mindjárt az elején meg is fulladt a dolog. Ez a második rész. Ezért kérem azt, hogy adósságrendezés szédelgők kíméljenek! Mert hogy nem[…]

26

Sze
Adósságrendezés, Eladósodás

Az ADÓSSÁGRENDEZÉS nem népfürdő! Tetszik, nem tetszik, nem való mindenkinek! Adósságszédelgők kíméljenek!

Az ADÓSSÁGRENDEZÉS nem népfürdő! Tetszik, nem tetszik, nem való mindenkinek! Adósságszédelgők kíméljenek!       Akkor hát kiknek való? Egyáltalán miért ne lenne mindenkinek való? Hiszen a magyar emberek vagy 80 %-a adósságcsapdában éli életét. Ki odafigyelve, törleszti adósságait, ki az árral úszva, a mesgyén egyensúlyozva, mélyen hallgat, és nem törleszt. Mert nem tud fizetni, vagy egyszerűen[…]

19

Sze
Adósságrendezés, Kamat

NA NE! Ekkora az adósságom??!

NA NE! Ekkora az adósságom??!   Az emberek hajlamosak ránézésből, elhamarkodottan ítélni. Mondjuk például, ha meglátnak egy politikus fotót, azt mondhatják: “Ó, ez nagyon szimpatikus, igazi úriember!” A valóságban pedig egy tömegmészáros, kapzsi gazember az illető. Vagy, ha szembetalálják magukat egy ledér hölggyel, akit lenge ruházatban fotóztak le, ezt gondolják: “Micsoda szégyen! Ennyi esze van! Egy kis[…]

10

Sze
Adósságrendezés, Végrehajtás: inkasszó, Végrehajtás>letiltás

Ingatlanárverések 5 pontja Nem árt időben figyelni az intő jelekre!

Ingatlanárverések 5 pontja Nem árt időben figyelni az intő jelekre!     Napjainkban mára már megszokott jelenség lett az árverés. A minap olvastam arról egy cikket, hogy a magyar emberek egyre közönyösebbek azzal kapcsolatosan, ha egy honfitársuk kerül utcára családostul. Annyira sok kilakoltatás volt, hogy már-már megszokottá vált a jelenség. De ehhez egyáltalán hozzá lehet szokni jó[…]