Erre figyelj, ha efféle “csodás ajánlattal” bombáznak

Ezért jobb óvatosnak lenni az első ránézésre csodásnak tűnő, remek ajánlatokkal

 

A pénzügyi terület igen érzékeny pont tud lenni minden szereplő számára. Főképp, ha valakinek adósságai vannak, könnyű prédának számíthat.

Majdnem belesétáltam én is a módszeres, tervszerűen kihelyezett csapdákba, de a körülményeknek hála, sikeresen elkerültem ezeket és jól jöttem ki az adóssághelyzetekből.

A tanulságokat viszont azon nyomban levontam és jól az eszembe véstem. Azóta kb.ezerszer köszönt vissza ügyfelektől, tanácsot kérőktől az a tipikus helyzet, amit inkább jobb nagy ívben ELKERÜLNI!

De mi is ez?

Minden tartozás helyzetben az emberek érzékeny pontjait kihasználva kommunikálnak a faktor cégek. 

Mik ezek?

  1. Az anyagi ellehetetlenítéstől való félelem,
  2. A vagyon elvesztésétől való félelem,
  3. A szégyentől való félelem,
  4. A családtagok előtti felelsősségvállalástól való félelem,
  5. A különböző anyagi hátrányok kilátásba helyezésével kiváltott félelem.
  6. A hivatalos levelek szövegezése keltette félelemérzet…stb.

Ebben a témában már-már könyvnyi mennyiségű anyag gyűlt össze. Nyilván azt használják fel, ami működőképes. A faktor cégek/behajtó cégek nem titkolt célja nyilvánvalóan a mielőbbi, gyors fizetésre történő rábírás, illetve akár annak elérése, hogy az adós fizesse ki azonnal a teljes tartozását. Ezt pedig el kell érni valahogyan, s mivel kulcsfontosságú az idő kérdése, ezért a behajtásban a kikényszerítő eszközök legütősebb variációit használják fel.

Mik ezek?

  1. Minél sűrűbb telefonhívások, amik zaklató jellegűek is lehetnek: a hangnem, a megfogalmazás lekicsinylőnek, arrogánsnak hat.
  2. Fizetési felszólító tartalmú levelek kiküldése az adósoknak: a hangvétele parancsoló, hivatalos, kétségbevonhatatlan, fenyegető és durva.
  3. Személyes ráhatás: aját lóti-futi behajtó emberek kiküldése terepre: határozott emberek kimennek az adósok otthonához, hogy személyes fenyegetettséget is mutassanak, követelésről szóló papírt lobogtassanak, hogy előnytelen megállapodást írassanak alá, akár alkalomadtán a bedőlt autóhitelnél az autót is begyűjtsék. Megjegyzem: amihez semmi törvényadta joguk nincs és nem is lesz.
  4. Mokk-os Levél-Fizetési meghagyás kiküldése az Országos Közjegyzői Kamarán keresztül.
  5. Végrehajtás során számos végrehajtási cselekmény lefolytatásának megjelölése, mint: inkasszó, letiltás, foglalás, árverés.

 

Vigyázz a báránybőrbe bújt farkassal!

Miután elparádéznak az adósukkal a fentebb felsorolt eszközök akár mindegyikét bevetve, utána/menet közben jön az egyezkedésnek nevezett párbeszéd. Azért titulálom így: “nevezett”, mert ez általában semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a saját pusztán anyagi érdekeiket próbálják elrejteni és úgy tálalni mindent, mintha könnyítenének, segítenének az adósuknak, s neki elemi érdeke volna azt elfogadnia.

Miről szólnak ezek az “egyeztetések”? Egyszerű:

-Hogy elindítsák a részletfizetést,

-Behajtsák a jövőben keletkezett kamatokat is – ha futamidő alatti visszafizetést engedélyeznek.

-Egyértelmű haszonszerzésről: ha lehet azonnali fizetés indítással, ha lehet azért is, hogy már NE lehessen az elévülés tényét bizonyítania, s ha lehet a részletfizetésekkel elnyújtani a visszafizetés időtartamát, hogy a kétszeres kamat minél busásabb hasznot tudjon generálni.

Szokásos, minta mondatok az adósok felé. A szokásos koreográfia, ha azt akarják, fizess:

-Azt sulykolják, fizess mielőbb, akár kis részletekben, hogy ne jusson el a végrehajtásra,

-Kilátásba helyezik: kezdő befizetés szükséges, hogy elbírálják a részletfizetési kérelmet,

-Majd fél év részletfizetést követően rögzítik írásban a visszafizetési feltételeket: a legviccesebb ebben az, hogy fél év múlva ismét pont ugyanezt ígérik. Így az adós csak fizet, fizet a nagy fekete lyukba, de egyáltalán nem látja mire fizet, meddig fizet, és mekkora összeg a hátraléka.

Bár az is elfőfordul, hogy engedélyezik a részletfizetést a felgyűlt tartozásra, kiállítanak erről egy tartozáskimutatást és fizetési ütemezést, csakhogy MI EZZEL A BAJ?

Olyan összegre fizetsz, olyan feltételek mellett, ami NEM a te érdekeidet szolgálja!

  1. Nem fogy az összeg a megkezdett befizetések ellenére sem: nem fedik be a törlesztőrészletek az adott hónapra kiszámolt kamat mennyiségét, így a fennmaradó kamatok húzzák, emelik felfelé az összeget.
  2. A futamidő így természetszerűleg hosszasan megnyúlik, általában hosszú-hosszú évekre, a tartozás azonban nem mutatja a fogyatkozás jeleit.
  3. Ha meghatározott futamidőt állapítanak meg: pl. 60 hónap alatt X összeg befizetésével kell a részleteket kiegyenlíteni: ebben a variációban már belekalkulálta a faktor cég a jövőben keletkezett kamatok összegét is, így kamatos kamattal kell kifizetni a tartozást, csak van lejárati ideje. Ez kicsit megtévesztő is lehet: olyan érzetet kelthet, hogy na, “legalább megszabadulok az adósságtól!” Igen ám, DE MILYEN ÁRON?

Mi lehet a levonandó tanulság  a fentiek alapján? Nem érdemes a fentebb felsorolt feltételek alapján megállapodásokat kötni, vagy belemenni bármilyen ígérethalmaz alapján egy törlesztésbe, mert az NEM az adósok érdekeit hivatott szolgálni.

Ha azt akarod, hogy végleg és kamatok nélkül szabadulj meg a tartozásoktól, akkor mindez NEM A TE UTAD.

Hogy mi az az út, ami a Te céljaidat, anyagi érdekeidet is szolgálhatja? Keress meg, bemutatom neked>>

Foglalkozunk mindenféle üggyel: bedőlt, végrehajtás alatt lévő tartozással is egyetemben. >>Kérdezz meg bennünket, mit kell csinálni, hogy nagyobb kár már NE legyen az ügyben és ne szalassz el semmi fontosat!<<


Nagyon fontos SEGÍTSÉG – FIGYELEM!

Útjára indul az az első és egyedülálló online képzés, ami felkészít minden AKUT, pénzügyi vészhelyzet kezelésére és az azokban való eljárási rendre. Ha már végrehajtás folyik, sok mindent kell tenni és lehetőleg minél előbb kell cselekedni. De mihez igazodva? Miket kell szem előtt tartani?

Hogyan háríthatóak el a további veszélyek és fordíthatóak vissza a sorscsapások a behajtási folyamat során? Erről szól, mintegy ÖNVÉDELMET adva az Adósságkezelés Mesterkurzus-Vészhelyzeti Megoldások – AKUT szakasz online tanfolyam>>Pénzügyi krízishelyzetekre igazítva>>Részletek a linken, kattints, értelmezz!

Jelentkezz, hogy időben tudd mit kell tenned egy pénzügyi vészhelyzetben! NYOMJ a képre! 

 

 


Azzal van dolgunk, hogy a bedőlt követeléseket kézbe vegyük, hogy egy nyugodtabb, természetesebb helyzetbe kerüljünk, mikor van idő hathatósan segíteni önmagunknak.

Díjmentes tudásanyagaimat is megtalálja mindenki, akit érdekel egy sokkal jobb sors>>

>>Kapcsolat, keress minket, tudunk segíteni!<<

 

Addig is, bármi történik adósság fronton, ITT megtalálod a segítséget: >>Kapcsolat<<

 

Szeretettel, Andrea


ADÓSSÁG CSOPORTUNK

Hitelsakkmatt oldalunk égisze alatt megtalálható már a STOP! Nyomor, kiút az adósságcsapdából oldal is, hogy lelki táplálékot nyújtson. Támogatást, információs segítséget adok írásos és videós formában, hogy ne tudjon sem a végrehajtó, sem a közjegyző sem a pénzintézet megtéveszteni, sem félelemben tartani, és ezzel manipulálva, rávenni helytelen pénzügyi döntésekre.

Mert ha valaki jól felkészült, tisztában van ezekkel, akkor már egy telefonos banki ügyintézős helyzetben, vagy közjegyzőt meglátogatva, akár végrehajtáshoz kapcsolódó ügyekben, vagy bírósági szakaszban, egyszóval bárhol el tud igazodni, lesznek “mankói”. 

Tudunk támogatni, fogjuk a kezedet. 🙂

Bárki, itt a weboldalunkon a “kapcsolat”menüpont alatt , élő chat, vagy email, telefon, akár űrlap formájában is tud keresni minket. Személyes és telefonos ügyintézésre is van lehetőség, időpont egyeztetést követően, előzetes, részletes ügy átbeszélés után.

Van remény, keress minket, tudunk segíteni!


AJÁNLÁS: Árverés indulhat? Árverés van? Mentsd meg az otthonod!

 


FACEBOOK oldalunk: hitelsakkmatt-hitelmentés 

 

Kapcsolódó cikkek

30

nov
d

A Zalai Hírlap BOTRÁNY

A besúgó korszaknak még nincs vége…   Ezt nem hagyhattam szó nélkül, megígértem nekik, hogy lerántom a leplet, és híressé teszem őket a Neten. Eljött az ideje! Egy felháborító, aljas történetet osztok meg veletek, és mindenkit arra kérek, hogy OSSZA TOVÁBB, tudja meg minél több ember, mi folyik itt egymás között! Tudjon mindenki védekezni az árulás, rosszindulat […]

04

okt
Adósságrendezés, végrehajtás

Kilakoltatási hullám

Sorra érkeznek panaszok a kilakoltatásról   Dr. Fiszter Zsuzsanna – “..Még most kezd igazán beindulni a kilakoltatási hullám. Rengeteg kilakoltatás van, napi 40 sikeres ingatlan árverezés átlagban. Mind a kilakoltatásokon, mind az országgyűlésben számíthatnak ránk a devizakárosultak, végrehajtások elszenvedői…”   Az ősz folyamán kezdődik majd a nagy hullám.  Az MBVK adatai alapján mióta  megindultak a kilakoltatások és újra megnyilt[…]

28

szept
Adósságrendezés, végrehajtás

Így tettek tönkre…

Sokan mondják ugyanezt, de az esetek különböznek. Munkatársként így bánt el velem   A saját történetemen keresztül mutatom be azt a báránybőrbe bújt farkast, aki máig is eljátssza ugyanazt a mézes-mázos szerepét ügyfelei előtt, amit előttem korábban. Hittem neki, rá támaszkodtam. S mi lett a vége? Egy engedményezés, jóval több kamat, megnyerhetetlen perek, árverések sora…    […]

22

szept
Adósságrendezés, végrehajtás

Akasztják a hóhért?

 Meglopni azt aki segít…? Inkább így: meglopni azt, aki bajban van!     Na, de ilyet!   Fenti cikket olyan közönnyel, fapofával írták, hogy arra jobb szó híján azt mondanám, hogy a pofátlanság határtalan! Jóérzésű ember ilyet, az ő helyzetében nem tenne ki, de még csak eszébe sem jutna ilyennel előrukkolni!  Az adósság ügyekben segítségnyújtásra ígérvényt tevő[…]

21

szept
Adósságrendezés, végrehajtás

Adósokon segítő cég(ek) – A megbízási díj nem jár vissza!?

Nem árt olvasni a sorok között, megnézni az apróbetűs részt is! Ez a cikk megtörtént eseményeket dolgoz fel.   Voltál már abban a bizonyos helyzetben, mikor arcul csapásként ért a valóság: nem kapod vissza a több százezer forintodat, amit egy ígérvényre fizettél ki? Ígérvény: az adósokat segítő cég minden szépet és jót megígér, csak fizess, utána pedig parkolóra[…]

14

szept
Adósságrendezés, végrehajtás

A hátbatámadás művészete

Nem azok az ellenségeid, akik kivont karddal állnak előtted, hanem akik a hátuk mögött tőrt szorongatva állnak az oldaladon. Amíg valakinek jól megy sora, mindenki a barátjának akar látszani.   Sajnálattal veszem tudomásul, hogy amióta nem vagyok az Adósmentor cégnél, azóta minden felborult. Kiváltképp a saját életem, a családom léte is. De erről majd később szólok…  […]