Emlékezzünk a nagyokra! dr. Léhmann György, Varga István deviza élharcosok

Gondolataik, éles meglátásaik mindig segítettek | A Békéltető Testület egy vicc!  Ez komoly!

 

Sok telefont kapok a mai napig is a Békéltető Testület elé vitt ügyekről., és arról, hogy elszámolást kell készíteni a devizahitelről, hogy azt a bank orra elé dugva próbáljanak érvelni az adósok a saját igazuk mellett. Ami megjegyzem, már kezdetetkől fogva, a devizahitelek felvétele pillanatában megvolt!

Ilyenkor mindig visszhangzanak fejemben a két meghatározó deviza élharcos szavai. Megvolt a konkrét véleményük a Békéltető Testület felállításáról, annak -akkor még csak elképzelhető jövőbeni- működéséről. Az adósokra kényszerített bankmentést jelentő elszámolásról, forintosításról.  Ők ennek hangot is adtak a nyilvánosság előtt, és ezzel a cikkemmel e témákat járjuk körül, kicsit utazgatva vissza az időben, hiszen a múlt árnyai még mindig jelen vannak jónéhány deviza adós megkeserített életében. Szavaikat fogom idézni, amiből még ma is sokat lehet tanulni! Bár drága Gyuri bácsink már nincs velünk fizikailag, azért a gondolatai, éles, okos, őszinte meglátásai, amik mindig a lényeget érintették, és ahogy a velejébe látott a kormány döntéseinek,  a pénzügyi manővereknek, ezek a gondolatok/tények, ma is iránytű az anyagi káoszban.

 

Léhmann Gyuri bácsi, aki mindig konkrét volt

 

“Eljutottunk oda, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület tevékenységével vagy a forintosítással illetve elszámolásnak nevezett szélhámossággal kapcsolatosan két dolgot lehet tenni. Vagy nevetni ezeken, vagy sírni.

 Csak egyet nem szabad. Ezeket komolyan venni. Olyan mértékű az ezekkel kapcsolatos megalázása a magyar adósoknak a törvényességet semmibe vevő törvények által, hogy ilyet egy  józanul gondolkozó jogász korábban még csak elképzelni sem tudott.

 


Rengetegen fordultak hozzá

 

“Az adósokat pedig egyszerűen nem értem. 3 telefonhívásból kettő ezért akar irodámban felkeresni, hogy az elszámolást megbeszéljük. Nem győzőm mondani, hogy irodámban csak komoly ügyekkel foglalkozom, és az adósokra erőltetett tisztességtelen elszámolás nem komoly ügy.

 Nem tudom azt, hogy hányszor kell elmondani az adósoknak azt, hogy ők Európai polgárként a kölcsönszerződésnél fogyasztók, fogyasztói szerződést kötöttek és egyetlen európai polgárra fogyasztóként nem lehet még csak törvénnyel sem ráerőltetni az elmúlt évben törvényesített bankmentést jelentő elszámolást, forintosítást. Ha van ilyen szándéka a törvényalkotónak, akkor az európai törvények alapján előbb meg kell kérdezni a fogyasztótól, hogy ezzel a szándékkal egyetért-e vagy sem. Na most akkor, ha ilyen szerencsétlen magyar törvényhozói testület Európán kívül helyezve magát mégis rá akarja kényszeríteni ezt megkérdezés nélkül a magyar adósokra – fogyasztókra – akkor ezt egyetlen magyar adósnak sem kell komolyan venni.

 Ellenben azzal a ténnyel, hogy az adósok részletes elszámolást kérnek válaszul a banknak, illetve leállnak vitatkozni a bankokkal a számadatok nagysága felett, sajnos úgy is lehet értelmezni, hogy a rájuk erőltetett elszámolási eljárással az adósok egyetértenek.

 Ezért sem értek egyet az adósok lázas számolgatásával, de azért sem, mert már legalább százszor leírtam, hogy az Alkotmánybírósági határozattal alkotmányosnak mondott, C-26/13. számú, Európai Bírósági ítélet alapján meghozott Kúriai 2/2014. számú Polgári Jogegységi határozat szerint:

  1. pont: Ha a pénzügyi intézménytől kapott nem megfelelő tájékoztatás vagy a tájékoztatás elmaradása folytán a fogyasztó alappal gondolhatta úgy, hogy az árfolyamkockázat nem valós, vagy az őt csak korlátozott mértékben terheli, a szerződésnek az árfolyamkockázatra vonatkozó rendelkezése tisztességtelen, aminek következtében a szerződés részlegesen, vagy teljesen érvénytelen.

 Indokolásából: Abban az esetben, ha a szerződés szövegéből és a pénzügyi intézmény által nyújtott tájékoztatásból egyértelműen  felismerhető volt az „átlagos fogyasztó” mércéjén keresztül megítélt konkrét fogyasztó számára, hogy az árfolyamkockázat korlátozás nélkül kizárólag őt terheli, és hogy azárfolyam rá nézve kedvezőtlen változásának nincs felső határa, a vizsgált kikötés tisztességtelenségét a Ptk. 209. § (5) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem lehet megállapítani. 

 Ugye figyeli kedves Adós azt, hogy ha az  árfolyam rá nézve kedvezőtlen változásának nincs felső határa,tájékoztatást kapta, csak akkor tisztességes a banki tájékoztatás, de mivel egyetlen banki tájékoztatás sem tartalmaz olyat, hogy a várható árfolyamváltozásnak nincs felső határa – valamiféle „jelentős”változásról beszél általában – mondja már meg kedves adós azt, hogy mi az Úristenért kell Önnek a banki olyan elszámolásra válaszolgatni, ahol nem a kölcsön felvételkori árfolyamon, hanem valamiféle légből kapott 245,50 Ft-os árfolyamon számolgatnak.”


A másik élharcos Varga István, az MNB felügyelőbizottságának tagjának fenntartásait korábban a Hír Tv-ben hallhattuk, és most olvashatjátok is, úgy ahogy ott, és akkor elhangzott.

V.I.:  “Mindenkinek a Pénzügyi Békéltető Testülethez kell fordulnia. Na most , hogyha csak a szerződéseknek a 2-3-5 %-ka jut oda, akkor is több tízezer ügyet kell egyetlen Testületnek kezelni, ami képtelenség! ==> Miután 1 ügyre vegyünk csak kb. 10 órát, amit foglalkozni kell vele, több százezer órát kell rászánni arra, hogy ezeket kezeljék. ELKÉPZELHETETLEN!

Tehát egyszerűen egy tű fokán akarjuk az egész ügynek a jogi rendezését majd megoldani.

S a másik tű foka: hogyha átment valami az ún. PBT-n (Pénzügyi Békéltető Testület),akkor a legalacsonyabb szintű Bíróság, legalacsonyabb szintű eljárója, a Bírósági titkár elé kerül, aki majd dönt megfellebbezhetetlenül! Tessék elképzelni, a legalacsonyabb szintű ügyintéző a Kúria magasságában kapott jogot, hogy megfellebbezhetetlen döntést hozzon úgy, hogy NINCS SZAKÉRTELME!

Nincs Magyarországon egyetlen bírósági titkár sem, aki értene ahhoz, amiről majd döntenie kell! Elképesztő jövő rajzolódik ki!

Riporter: “Beszéljünk még egy-két gyakorlati lépésről: felfüggesztették a végrehajtási eljárásokat, amíg nem rendeződik ez a kérdés, illetve amíg az elszámolás nem történik meg az adósokkal. Hogyan érinti a folyamatban lévő ügyeket? Mi lesz az elszámolás után?

V.I. Tessék meggondolni, ha gyakorlatilag valakinek bekerül az ügye a Békéltető Testület elé, mondjuk az 50.001. ügyként, de amikor már ő megkapta az elszámolást, attól kezdve ő végrehajtható! Na most a PBT. esetleg több évig dolgozik az ő ügyén, vagy amire sorra veszi, addigra ő már régen elvesztette az otthonát, már régen mindenéből kiforgatta adott esetben egy végrehajtó, s na majd utána számoljon el! Tehát ez a törvény, úgy, ahogy van egy MELLÉFOGÁS!… és akkor még udvarias voltam!”


A saját életednek legyél Te az irányítója, és indulj pont az ellenkező irányba, mint eddig!

Igen, azóta sok víz lefolyt a Dunán, és az adósok helyzetében gyökeresen azonban nem sok minden változott. Pedig sok esetben van lehetőség a változtatásra, és egy jobb élethelyzet elérésére. Minden részlet, ügy körülményének megvizsgálása után tudunk állást foglalni, mi hozhat gyökeres, és végleges változást, aminek pozitív kihatása lehet a devizások életére. Olyan sok ember veszítette el otthonát, olyan sok embertől még egy lezajlott árverés után is végrehajtásban tiltanak! Tragédiák, megkeseredett életek.

Megértem, és átérzem -saját bőrömön is megtapasztaltam-, és a devizahitelen kívül még másféle, egyéb adósságteher is van a vállakon, és sok esetben éppen a deviza következményei ezek, amikor próbálták sokan a lyukakat kitömni.

Pozitív irányba semmi nem történik, mert kizárólag a negatívumokra koncentrálsz, és abban a viszonyrendszerben működsz.

Ha állandóan arra koncentrálsz, hogy mennyire nem sikerül semmi, akkor csak azt veszed észre, hogy mekkora anyagi terhek nyomják a válladat, és semmire nem jut pénz, és

akkor az is lesz, tényleg egyre nagyobb pénzügyi terheid lesznek, egyre nehezebben fogsz tudni megélni, és a végrehajtók, a bankok, faktorcégek pedig egyre gazdagabbak lesznek általad (is), ahogy ezt előre ügyesen megjósoltad.

 

Vessünk ennek véget!

Keress bennünket, beszéljük át a pénzügyi körülményeidet, segítünk szépen, fokozatosan kilábalni az anyagi zűrzavarból, segítünk

egy rendezett, kitisztult anyagi helyzethez eljutni.

Gondolkodók vagyunk, akik minden helyzetben megoldást találunk.

  • Lehet, hogy többet kell most spórolni;
  • Lehet, hogy nem most kell házat venni;
  • Lehet, hogy még kemény, de legalábbis aggodalmas nyár vár ránk.

De ha nem akarsz örökre a padlón maradni, akkor ideje szépen lassan, óvatosan, gondolkodva, kérdezve, újra mozgásba lendülni!

Gondold át a saját helyzetedet, a kérdések hidd el, megjönnek majd! Csak kezdj el tenni valamit!

ITT várlak most is, és a jövőben is! 🙂 KAPCSOLAT.

 

Voltam én is anyagi csapdában

Saját helyzetem által, szorult anyagi helyzetekből kimászva éppen elég gyakorlati tapasztalatot gyűjtöttem az elmúlt évek során:

-Legyűrtem, és visszafizettem 2 devizahitelemet,

-Megnyertem 2 elévülési pert az Intrum ellen,

-Megegyeztem az Otp Faktoringgal 3 adósságban is, amiben volt személyi hitel, és hitelkártya tartozás is,

-Egyezségre jutottam kemény ellenfelekkel is olyan tartozásokban, amiket szépen megkamatoztattak,

… és volt még pár apróbb tartozás is, amit szintén kigyomláltam már.

Látod, én is voltam anyagi zűrzavarban, rettegtem a postástól, és dobogó szívvel lestem, ki jött hozzánk?!

De már túl vagyok ezen az időszakon! Már e nehéz időszak minden tapasztalatát arra használom, hogy másoknak, hogy Neked segíteni tudjak!

Tehát: fel a fejjel, és nézz előre!

 

Lelki táplálékot nyújtok: minden cikkel, ami az oldalon található, és már a videós témákkal is:

 

Hitelsakkmatt – Youtube

INGYENES! 

Kérd ingyenes anyagainkat, mindegyik témája kapcsolódik az adósságokhoz, nézz körül! »» Ingyenes segítség


 

…..még amit tudni illik a Pénzügyi Békéltető Testületről….  Íme egy levél Dr. Léhmann Gyuri bácsihoz a múltban, ami újabb tükör | kommentár nélkül>>

“Tisztelt ÜGYVÉDNŐK/ÜGYVÉD URAK!

Tisztelt Dr. Léhmann  György Úr!

Az utóbbi időben az MNB mellett  működő Pénzügyi Békéltető Testület,  -PBT.-  szinte állandó szereplője a médiáknak.  A kormányzati intézkedések kezdetekor,   -amikor az egész devizás ügyet elcseszték!-  azt kommunikálták, hogy ha a bankkal nem sikerül megegyezni, akkor a PBT a következő lehetősége a D-hitelesnek!!!

Azt viszont nem közölték, hogy ez csak PORHINTÉS! Ugyan is ITT csak azt intézik, amit a bank visszautasított. De ebből is csak keveset, érdemben. A levelem végén a most tőlük kapott,   -mert megkérdeztem!-   tájékoztatásban már a PBT honlapján KIBÁNYÁSZHATÓ,   -ki tudja mikor került oda????!!-   53 pontra hivatkoznak.  Ez pont olyan, mint a  a HITELSZERZŐDÉSEK apró-betűsei!!!

VAGY  IS  kész átverés!!!

Egy év alatt elment az együttműködési kedvük! Ezért is találták ki az 53 pontot!……..

Nem is csodálom! Az én e-levelemre adott válaszuk IKTATÓ SZÁMÁT megnézve,  -és ebbe nincs benne a személyes, és az ügyfélkapus intézkedések száma!!!!,-   rájöhettek, hogy TÚLZOTTAN  SOK a probléma!

A médiákban az jelenik meg, hogy csak pár tíz darab ügyet zártak le sikeresen. CSAK konkrét panaszszal ,  -pl. 10 Frank, vagy 20 Euró, itt vagy ott hibádzik!-   azzal, hogy a bankok mennyi törvénytelen dolgot követtek el azzal  EGYET SEM!!!!

Ez az ELCSESZETT kormány ELCSESZETT intézkedése. A jó részük valami dr., vagy jogi végzettségű, vagy mi a fene.

Gyurcsány azt mondta,  “…hazudtunk éjjel és nappal!….” Nos EZEK  PONT  EZT  TESZIK.

Csak nem ismerik be! Ez nem boldogítana, az azonban igen, hogy ha beismernék a HÜLYESÉGÜKET, amit JOGÁLLAMISÁGBA  csomagolnak. Ehez viszont TISZTESSÉG kell!

-szalontay-

Kiemelések tőlem! A tisztánlátás végett.”

 

 

Itt a vége, fuss el véle…ugye már Te sem hiszel a Pénzügyi Békéltető Testület áldásos munkájában? Akkor jó.

Andrea – Hitelsakkmatt

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek

03

Júl
Adósságrendezés, Mediációs stratégia

#Vigyázzunk egymásra! Lehetséges a problémás hitelek komplett megoldása?

Adósságteherrel, akár végrehajtás alatt élsz? Hogyan szabadulj meg a terhes millióktól? #Maradj otthon! Ez önmagában nem volna jó tanács. 🙂 Abban a helyzetben, mikor valakit anyagilag, pszichésen bekorlátoz, nyomaszt egy adósság, amit többszörös kamattal, + büntető kamattal is tetéztek már, sőt a végrehajtó is szedi a vámot, akkor itt NEM ELÉG, ha csak ülünk, és nézzük a […]

27

jún
végrehajtás, Végrehajtás felfüggesztése

#Maradj otthon! Lehetséges végrehajtás felfüggesztése koronavírus után?

 Mik a lehetséges indokok, ha otthon maradtál? #Maradj otthon! #Vigyázzunk egymásra! Kommunikálták oly sokszor, és annyi helyről, hogy már álmunkból felébredve is ezt kántáltuk. A veszélyhelyzet végét kihirdették, ezért most az egyik nagyon fontos kérdés: mi lesz a végrehajtási eljárásokkal? Mefékezhetőek továbbra is, egyéni kérelmekkel a letiltások, és az inkasszó? Mivel a végrehajtási moratórium intézkedései ezt a területet[…]

24

jún
végrehajtás, Végrehajtás felfüggesztése, YouTube videósorozat

#Vigyázzunk egymásra! Kihirdették a veszélyhelyzet végét…de melyiknek?

 Lehet végrehajtást felfüggeszteni koronavírus után? -statisztika- #Vigyázzunk egymásra!   Felmerül a kérdés: melyik veszélyhelyzetre (nem) gondol a kormány? A végrehajtások újraindulásának következményeire, vagy a koronavírus helyzet alatt is javában folyó letiltások, inkasszók szomorú, sanyargató, megnyomorító, és szélsőséges következményeire? A fizetési moratórium alatti kamatokkal megnövelt tartozások új egyenlegére, vagy az új törlesztőrészletek későbbi viselésére? Vagy a kb. 5[…]

21

jún
Devizahitel, végrehajtás

Hozzád is kimentek, hogy begyűjtsék az autódat?

Bár már egy luxusautó árát fizettél ki nekik, de szerintük még mindig tartozol? Még mielőtt bármilyen végehajtásról is szó esne, a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy mi kis hazánkban még végrehajtás sem kell ahhoz , hogy elvigyék a saját autónkat, amit addigra már többszörösen kifizettünk. Ha deviza bőrbe bújtatott hitelkonstrukciót sóztak ránk, akkor legalább 2-szer kifizettük[…]

05

jún
Adósságrendezés, Adósságterhek, THM-teljes hiteldíj mutató

Mi az a THM, és hogyan segíthet jól választani banki kölcsönt?

Erre figyelj, mielőtt újabb kölcsönbe bonyolódsz!   Alapvető pénzügyi fogalmakról lesz szó, mert rengetegen kerestek kisebb-nagyobb banki kölcsönöket. Akár a koronavírus miatt beálló csökkentett munkavégzésből adódó kevesebb munkabér miatt, akár átmeneti megélhetési problémák miatt, akár lakásfelújítás, bővítés, építkezés, autóvásárlás, stb. miatt.   Érezzük, hogy ezek a kölcsönigények jelentősen megszaporodtak, amióta rendeletben mondta ki a kormány az új[…]

04

jún
Adósságterhek, Mentes a végrehajtás alól, végrehajtás

Mi NEM vonható végrehajtás alá?

JÖVEDELMEK / JUTTATÁSOK – ingóságok Mi mentes a végrehajtás alól? Mik azok, amiket NEM vihet el, NEM foglalhat le, miből NEM tilthat le a végrehajtó, ha a bank, vagy követeléskezelő a tartozásokban végrehajtási eljárást indít?  Megnézzük, milyen dolgok MENTESEK egy végrehajtási eljárásban, és milyen jövedelmek/juttatások MENTESEK a letiltás alól? Vannak ismereteink azért e témában, akár hallottak, akár[…]