Elképesztő végrehajtási hibák 2. Mérhetetlen kiszolgáltatottság

2. részben: Még komolyabbra fordítva a szót…

 

A Szabad Riport (Freedom Riport) cikkéből idézve, végrehajtási szarvashibák:

 

…”A végrehajtók elnagyolják, illetve nem is tartják be a Végrehajtási törvény utasításait. Általánosan elmondható, hogy „szarvashibákat” követnek el a gyakorlati végrehajtás során, ezért azok törvényessége megkérdőjelezhető… Javasoljuk az adósoknak, hogy alaposan vizsgálják meg a végrehajtási eljárások részleteit…

A végrehajtók részére engedélyezett végrehajtások számát tekintve volt olyan év, amire több, mint nyolcezer kilakoltatás, árverés jutott a kilakoltatási kvóta alapján, amelyet a végrehajtók el is végeznek. Válogatni van miből, hiszen egy év alatt negyedével nőtt a 90 napot meghaladó tartozások száma.

Egyesületünk azt tapasztalja, -mondja Kovács László, hogy a végrehajtók elnagyolják, illetve nem is tartják be a Végrehajtási törvény utasításait. Általánosan elmondható, hogy „szarvashibákat” követnek el a gyakorlati végrehajtás során, ezért azok törvényessége megkérdőjelezhető. Lejárt és hibásan kitöltött dokumentumokat használnak fel a végrehajtási eljárás során, amelyben közrejátszanak a helyi önkormányzatok is.

A törvény kimondja a végrehajtás előtt egy értékbecslés elvégzését, ahol az önkormányzat jegyzői hivatala egy un. adó- és értékbizonyítványt állít ki – a törvény szerint egy  ingatlan-szakértő bevonásával. A baj már azzal kezdődik, hogy jó néhány önkormányzat nem is rendelkezik ilyen ingatlan-szakértővel. Így aztán az a gyakorlat alakult ki, hogy valamelyik adminisztrátor, akinek semmilyen hivatalos képesítése nincs erre a feladatra, helyszíni szemle nélkül, jó esetben az ingatlant kívülről megszemlélve, gyakorlatilag hasra-ütéssel állít ki egy rendkívül fontos dokumentumot.

Még akkor is, ha esetleg ezt ingatlan-szakértő végzi, nem kellően megalapozottan, piaci összehasonlító adatok nélkül állítják ki a szóban forgó szakértői véleményt. Érthetetlen módon ezt az egész folyamatot szinte titkosan kezelik.Törvénytelenül nem értesítik az eljárásról az ingatlan tulajdonosát, a dokumentumot szintén törvénytelenül az ügyfél részére nem adják ki, sőt még betekintést sem engednek az okiratba. A végrehajtó tovább tetézi a hibákat. Az értékbecslést nem küldik ki az ügyfél részére, legfeljebb értesítik annak végeredményéről, amelyet kifogásolhat horribilis szakértői díj ellenében.

Az elhúzódó ügyintézés miatt az értékbecslések hatálya gyakran lejár. A végrehajtó hat hónapnál régebbi adó- és értékbizonyítványt már nem használhatna fel az árverés során. De az esetek jó részében ennél jóval régebbi szakértői véleményt használnak, amely szintén megkérdőjelezi az árverés jogosságát. Nem véletlen a fél éves határidő, hiszen fél év alatt az ingatlanpiaci helyzetben esetenként jelentősebb változások is beállhatnak. Ezek a hibák alkalmasak egy végrehajtási kifogás vagy akár még egy már elárverezett ingatlan esetében is egy esetleges jogorvoslatra.

Kritikus része a végrehajtásnak még a közjegyzői ténytanúsítvány is a végrehajtási záradékkal. Az eredetileg a hitelszerződéskor megkötött közjegyzői szerződés a végrehajtás időszakában már alig hasonlít az eredeti közjegyzői szerződésre. Annyiszor módosították már egyoldalúan, hogy az már szinte nyomon követhetetlen. A végrehajtási záradék, amelyben a bank követelését számszakilag meghatározza, szinte soha nem egyezik meg a valósággal. Gyakorlatilag azt diktálnak be a közjegyzőnek, amit csak akarnak.

Az ügyfélnek se módja, se lehetősége ezeknek a követleléseknek az ellenőrzésére. A közjegyző nem követeli meg azoknak a bizonylatoknak a meglétét, amelyekkel a bank igazolja tartozásának jogosságát. Nincsenek számlazárások, igazolások, a bank mindent „lenyom” az ügyfél illetve a közjegyző „torkán”, pedig ezt már az Alkotmánybíróság is kifogásolta.

A bajbajutottaknak csak peres eljárás során van lehetőségük ezek vitatására, amelyekkel sok százezres illetéket kell kifizetni, így a kiszolgáltatottságuk mérhetetlen. Gyakorlatilag nincs olyan hivatalos szerv vagy szervezet, amely ezeket a visszásságokat vizsgálná. Tulajdonképpen az egész Végrehajtási törvény egy elhibázott, reális jogorvoslati lehetőségeket nélkülöző, kaotikus törvénynek minősíthető.Nyilván hozzájárul az is, hogy nincs Magyarországon fogyasztóvédelmi törvény a pénzügyi fogyasztókra.  A PSZÁF kimutatása szerint 19 darab különböző törvényből és jogszabályból kellene összeollózni, amely teljes képtelenség.

Az illetékeseknek sürgősen fel kell számolni ezeket az anomáliákat, hiszen közvetlenül 200 ezer család van csak banki ügyekből eredően kitéve a végrehajtás veszélyének, és ennek több, mint duplája az egyéb ügyek miatt végrehajtás alá vontak száma.

Javasoljuk az adósoknak, hogy alaposan vizsgálják meg a végrehajtási eljárások részleteit.” Szabad Riport

Kovács László, főtitkár – Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület

Pest-megyei Hírhatár

Az első részt: >>Elképesztő végrehajtási hibák<< ITT találod, olvasd el!


Mi az ellenszer?

Az, hogy menni kell, mint a mérgezett egér. Addig, és azokhoz, akik segítenek. Mert mikor kihúzzák a lábad alól a talajt, azt azért észreveszed. Ha úgy érzed, valami sántít, ahogy intézkedtek a Te ügyedben is, KERESS MINKET, ITT>> Kapcsolat<<

Miben tudunk segíteni? Kiderül, ha tudjuk a részleteket. Alapvetően:

  • adósságcsökkentésben, hogy kevesebb legyen a tartozás,
  • hogy megálljon a végrehajtás, és abban is, hogy
  • a kevesebb tartozás összeget már kamatok nélkül fizethesd vissza, végrehajtási eljáráson kívül!

LÁSD -> Mi mentes végrehajtás alól? cikkemet.

Videó alul!


 


Tarts velem legközelebb is, az alábbi videót addig is ajánlom figyelmedbe! Keress bennünket, tudunk segíteni! »»KAPCSOLAT!««

 

 


 

Mediáció = békés út 

Csökkenhet -nem is kevéssel- a tartozás! (link)

A hozzánk fordulókat képviseljük a bankokkal szemben, és elérjük azt, hogy a tartozásuk csökkenjen, és fizethetővé váljon.

»»Olvass tovább!««


 

Összegezve:

  • Ha adóssággal rendelkezel,
  • érdekel a mi tevékenységünk,
  • szeretnél jelentős összegeket megspórolni, vagy
  • nem tudod tovább vállalni az adósságod fizetését, -pl. devizás tartozások olyanok, mint egy fekete lyuk-, vagy mert
  • tartozásaidból nem tudsz kikeveredni, nem látod, hogy hol a vége, mert egyre csak nől a háttérben, vagy magad előtt tolod azokat,

akkor ITT keress meg minket:

Hitelsakkmatt-kapcsolat, vagy töltsd ki az űrlapot, illetve

Facebook Hitelsakkmatt-hitelmentés oldalunk, és FB Mosolygó Hitelesek, Stop nyomor!-kiút az adósságcsapdából csoport.

 

Andrea – Hitelsakkmatt


Lelki táplálékot nyújtok: minden cikkel, ami az oldalon található, és már a videós témákkal is, sok-sok kérdést körüljárva:

 

Hitelsakkmatt – Youtube

INGYENES! 

Kérd ingyenes anyagainkat, mindegyik témája kapcsolódik az adósságokhoz, nézz körül! »» Ingyenes segítség

Kapcsolódó cikkek

18

Sze
Eladósodás, Elévült!

ELÉVÜLT! Vagy mégsem?

Mit jelent ez a fogalom, mikor és mi lehet ELÉVÜLT?   Mi az ELÉVÜLÉS?   Fogalma: Az idő múlása jogilag behajthatatlanná teszi a pénzköveteléseket. Azaz a bíróság úton való érvényesíthetőségét zárja ki. Ha elévült a tartozásod, akkor bizonyítani is tudnod kell ezt a helyzetet. Többféle pénzkövetelést ismerünk:  Valamely szolgáltatásból eredőt: pl. telekommunikációs tartozások (ilyenek a telefonszámla, internet, […]

15

Sze
árverés, végrehajtás

Kifejezetten káros az adósoknak a végrehajtási törvénymódosítás!

2020: Milyen súlyos, és hátrányos változtatások történtek a végrehajtási törvényben?   Már talán mindenki tudja, olvasott vagy hallott róla, hogy változások történtek idén nyáron a végrehajtási törvényben. Több szerkezeti változást hoztak, amik súlyosbíthatják a már eleve súlyos eljárást, és a végkimenetel, az ingatlan árverése viszonylag hamar befejeződhet.   Végrehajtási törvény változásai   Beszéljenek a számok. Július 2-án[…]

09

Sze
Adósságterhek, végrehajtás

Ébresztő!

Hogyan zárd végleg az adósságokat folyamatos támogatás mellett?     Ha ilyen a gondolkodásmód, akkor baj van…   Úgy érzed, egyedül vagy. A gondjaiddal, problémákkal, a mindig megújuló napi kihívásokkal. Egyedül, csak te és veled szemben a világ. Támasz, biztatás, segítség nélkül. A problémák csak úgy jönnek, és nem múlnak el, maradnak míg meg nem oldod. Ezek[…]

26

aug
Adósságrendezés, Adósságterhek

“De mégis, hogy áll az ügyem??!”

Avagy hogyan kezeljük az adósságrendezés alatt álló ügyeket?   Kik vagyunk mi?   Adóssághelyzeteket kezelők, ebben segítők vagyunk, tudunk segíteni adósságok csökkentésében, azok végleges rendezésében. Nagyon fontosnak tartjuk az adóssághelyzetek részletekbe belemenő átbeszélését, a teljes adósság történet visszakövetését, mert érdemi, szakértői megoldás felállításához erre feltétlenül szükség van!  Sokan azt gondolják, hogy bármiféle séma ráhúzható a különböző helyzetekre.[…]

18

aug
Adósságrendezés, végrehajtás, végrehajtási moratórium

Újra indulhatnak a kilakoltatások – Hogyan tovább?

A végrehajtási moratórium vége – 2020.07. 01. (?)   A kormány által előterjesztett törvényjavaslat nem tisztázza érthetően a kilakoltatásokra és végrehajtásokra vonatkozó szabályokat. A veszélyhelyzet idejére az 57/2020. (III. 23.) Kormányrendelet átmenetileg felülírta a végrehajtási törvény több rendelkezését, ezt nevezték végrehajtási moratóriumnak. A védelem tervezett határideje azonban 2020. december 31.-e volt még idén márciusban, amikor a veszélyhelyzetet[…]

15

aug
Adósságrendezés, Megoldási javaslatok

Egy tartozás hitel, vagy kölcsön? Adósságrendezés: Mediátor, vagy Alkusz?

Fontos fogalmak, tegyük helyre ezeket! Visszatérő olvasónként tudhatod, hogy tudunk segíteni adósságok csökkentésében, azok végleges rendezésében. Ha még nem olvastál rólunk, akkor most szólok. 🙂 Hogy az adósságrendezési, csökkentési folyamat eredménye minél jobb lehessen, ehhez a konkrét adósság helyzetben az érdemi megoldás felállításához szükséges a részletek ismerete, mert NINCS két egyforma adósság helyzet. Sokan azt gondolják, hogy[…]