Elindultak a kilakoltatások! Tégy ellene, vagy így állítsd meg!

Elindultak a kilakoltatások! Tégy ellene, vagy így állítsd meg!

 

Mindenki felháborodott a kilakoltatási moratórium megszüntetése miatt. Sokan megijedtek, többen léptek, hogy mentsék a menthetőt, és sokan csupán háborognak.

Az tény, hogy százezrek otthona került veszélybe, hiszen a forintosítás után annyira megnövekedtek a fizetési terhek, hogy már egyre többen nem bírják fizetni az adósságukat. S többen nem is akarják ezt az uzsorakamatot finanszírozni. 

Felháborító, és kétségbeejtő helyzet kezd kialakulni.

Emiatt a helyzet miatt Dr. Léhmann György is felháborodott, és rögtön tollat ragadva kérelmet terjesztett elő az Európai Bizottság Jogérvényesítési és Fogyasztópolitikai Főigazgatósága ügyintézőjének.

Tekintettel arra, hogy több százezer ember újólag végveszélybe kerül a kilakoltatási moratórium lejártával,mindazok, akik egyetértenek az alábbiak közlésével, illetve legalább úgy fáj  számukra az, hogy honfitársaikat jogtalan módon, becstelen eszközökkel kifosztják, mint nekemaz alábbi e-mai címre megküldhetik az alábbi iratot egyetértésük ilyen módon történő kifejezésével.”

 

[email protected]

A kérelem szövegét itt éred el>> Kattints!  Dr. Léhmann György kérelme

Szörnyű, és kétségbeejtő helyzetet szült a moratórium megszűnése. Mit lehet ilyenkor tenni?

A legfontosabb: NE CSAK HÁBOROGJ, és SZIDD A KORMÁNYT, ÉS A BANKOKAT. Ez nem vezet eredményre.

AMIT TENNI LEHET:

  • Írj nekünk hamar emailt ide >> KAPCSOLAT
  • Indulj el a “Per nélküli segítő programban”, mert ez gyors megoldást hoz Neked,
  • Ha nem felel meg a hiteled a segítőprogram feltételeinek, akkor a megoldás: egy végrehajtás felfüggesztési kérelem megírása. Ebben is segítünk Neked, mert ez garantálhatja, hogy megáll a végrehajtás, amíg rendeződnek a hitel körülményeid.
  • Állj fel a karosszékből, az internet elől, és az eredménytelen háborgás helyett kezdj el CSELEKEDNI!
  • Sokan csupán szidják a kormányt, a bankokat, de ténylegesen nem keresnek megoldásokat. Könnyebb másokat hibáztatni….de ez hidd el, nem vezet most eredményhez!

 

 

 

Az információ legyen Veletek! Hitelsakkmatt

{loadposition feliratkozas}

 

Kapcsolódó cikkek

18

Sze
Eladósodás, Elévült!

ELÉVÜLT! Vagy mégsem?

Mit jelent ez a fogalom, mikor és mi lehet ELÉVÜLT?   Mi az ELÉVÜLÉS?   Fogalma: Az idő múlása jogilag behajthatatlanná teszi a pénzköveteléseket. Azaz a bíróság úton való érvényesíthetőségét zárja ki. Ha elévült a tartozásod, akkor bizonyítani is tudnod kell ezt a helyzetet. Többféle pénzkövetelést ismerünk:  Valamely szolgáltatásból eredőt: pl. telekommunikációs tartozások (ilyenek a telefonszámla, internet, […]

15

Sze
árverés, végrehajtás

Kifejezetten káros az adósoknak a végrehajtási törvénymódosítás!

2020: Milyen súlyos, és hátrányos változtatások történtek a végrehajtási törvényben?   Már talán mindenki tudja, olvasott vagy hallott róla, hogy változások történtek idén nyáron a végrehajtási törvényben. Több szerkezeti változást hoztak, amik súlyosbíthatják a már eleve súlyos eljárást, és a végkimenetel, az ingatlan árverése viszonylag hamar befejeződhet.   Végrehajtási törvény változásai   Beszéljenek a számok. Július 2-án[…]

09

Sze
Adósságterhek, végrehajtás

Ébresztő!

Hogyan zárd végleg az adósságokat folyamatos támogatás mellett?     Ha ilyen a gondolkodásmód, akkor baj van…   Úgy érzed, egyedül vagy. A gondjaiddal, problémákkal, a mindig megújuló napi kihívásokkal. Egyedül, csak te és veled szemben a világ. Támasz, biztatás, segítség nélkül. A problémák csak úgy jönnek, és nem múlnak el, maradnak míg meg nem oldod. Ezek[…]

26

aug
Adósságrendezés, Adósságterhek

“De mégis, hogy áll az ügyem??!”

Avagy hogyan kezeljük az adósságrendezés alatt álló ügyeket?   Kik vagyunk mi?   Adóssághelyzeteket kezelők, ebben segítők vagyunk, tudunk segíteni adósságok csökkentésében, azok végleges rendezésében. Nagyon fontosnak tartjuk az adóssághelyzetek részletekbe belemenő átbeszélését, a teljes adósság történet visszakövetését, mert érdemi, szakértői megoldás felállításához erre feltétlenül szükség van!  Sokan azt gondolják, hogy bármiféle séma ráhúzható a különböző helyzetekre.[…]

18

aug
Adósságrendezés, végrehajtás, végrehajtási moratórium

Újra indulhatnak a kilakoltatások – Hogyan tovább?

A végrehajtási moratórium vége – 2020.07. 01. (?)   A kormány által előterjesztett törvényjavaslat nem tisztázza érthetően a kilakoltatásokra és végrehajtásokra vonatkozó szabályokat. A veszélyhelyzet idejére az 57/2020. (III. 23.) Kormányrendelet átmenetileg felülírta a végrehajtási törvény több rendelkezését, ezt nevezték végrehajtási moratóriumnak. A védelem tervezett határideje azonban 2020. december 31.-e volt még idén márciusban, amikor a veszélyhelyzetet[…]

15

aug
Adósságrendezés, Megoldási javaslatok

Egy tartozás hitel, vagy kölcsön? Adósságrendezés: Mediátor, vagy Alkusz?

Fontos fogalmak, tegyük helyre ezeket! Visszatérő olvasónként tudhatod, hogy tudunk segíteni adósságok csökkentésében, azok végleges rendezésében. Ha még nem olvastál rólunk, akkor most szólok. 🙂 Hogy az adósságrendezési, csökkentési folyamat eredménye minél jobb lehessen, ehhez a konkrét adósság helyzetben az érdemi megoldás felállításához szükséges a részletek ismerete, mert NINCS két egyforma adósság helyzet. Sokan azt gondolják, hogy[…]