A világgazdasági válság szelei fújdogálnak… – Előjelek már vannak, de hogyan lehet előre felkészülni rá?

    Miből fakadnak a devizások családi tragédiái?

….és már a világgazdasági válság szelei is  fújdogálnak…

Miért lehet minden eddiginél súlyosabb minden együtt véve?

 

Előjelek már vannak, de hogyan lehet előre felkészülni rá?

 

Mefigyelted, hogy mi magyarok szeretünk panaszkodni, és mikor már itt a baj, akkor meg kapkodunk? Ez szinte az élet minden területére igaz. Ránk magyarokra sok minden igaz, de az egyik leglényegesebb hátrányunk az az, hogy:

mindent az utolsó pillanatra hagyunk.

 

Mivel jellemzően a hitelválságokkal foglalkozó segítők vagyunk, ezért ezt a szegmenst, ebből a nézőpontból vizsgáljuk meg:

Vajmi kevés azon adósok száma, akik még “időben” keresni kezdik hitelproblémájukra a lehetséges megoldásokat: nem kell nagy dolgokra gondolnod, elég ha arra gondolsz, hogy például az adósságteherrel rendelkező emberek kevés eszközt vetnek be annak érdekében, hogy alaposan utánajárjanak a saját problémás helyzetükben fellelhető megoldásoknak. Az mondjuk általános, hogy szörföznek a neten, és fórumokat járnak be különböző témákban, amik épp a saját hitelválságukra jellemzőek.

Például, ha valaki törlesztési elmaradásban van, akkor az ezzel kapcsolatos témáknak néz utána, ha végrehajtást küldtek neki az adóssága ügyében, akkor pedig azt járja körül, és így tovább. Ez így is természetes. A hibát akkor vétik ezek a már kutakodó emberek, amikor a kapott/olvasott információval beérik, és aztán megrekednek azon az adott szinten. 

 

De a hitelprobléma, az bezzeg nem reked meg egy adott szinten sem

 

Az csak fejlődik, az összeg szempontjából duzzad, emelkedik feltartózhatatlanul akkor is, ha Te nem is tudsz róla, mert a bankod nem kommunikál veled. Akkor is, mikor boldog vagy, akkor is mikor nem, mikor alszol, vagy mikor ébren vagy. Mindig, és mindig. Hajtja a gépezet a sok-sok pénzt a bankod malmára.

Itt azt érdemes megérteni, hogy minden adósság mindig felefelé, az adós szempontjából rossz irányba, és rossz feltételekkel fejlődik, és mindig csakis ellened dolgozik! A bank ugyanis csakis saját malmára hajtja a vizet. ….és ebben még olyan fontos támogatók, segítők is szorgoskodnak neki, mint például a kormány, és a közkatonák: közjegyzők, végrehajtók, bírák….és még sorolhatnám.

Te ebben a pénzhabzsolási folyamatban csakis egy “ügy” vagy, a devizahitelesek számukra pedig a “fejős tehenek”. A legjobb célpontok, mert már tudjuk, amit tudunk a devizahitel förmedvényről, ugye?

Azt is sejtjük, hogy előre megtervezett és szervezett pénzügyi csalás folyamatáról van szó, mert  létre nem jött szerződések alapján lakoltatják ki embertársainkat, veszik el a vagyonukat, és bánnak velük mérhetetlenül megalázó módon, példátlanul erőszakosan, teszik mindezt jogtalan alapokon nyugvó, törvénytelen szerződések alapján. 

 

Minden környező országban kimondták, hogy jogtalan a devizahitel, nálunk mitől lenne rendben?

 

Mégis 900 ezer végrehajtás folyik jelenleg is hazánkban, és mutatják az utcára kerülő családokat gyerekestől, bútorostól, kisállatostól. A szívek elszorulnak, és hang nem jön ki a torkokon, csak azt érzem, hogy folyik a könnyem! Mérhetetlen düh, és néma ordítás zajlik bennem is, átölelném a világot, hogy megmenthessem ezeket az embereket, és Te aki még benne élhetsz a saját otthonodban, ideje felébredned, hogy ma itt és most, 2018.-ban, elrángathatnak a saját vérverejtékeddel felépített családi fészkedből, az álmodból, a fészek melegéből, és kikergethetnek mint egy kóbor kutyát a csillagok alá, és magadra hagynak, mert a pénz már réges régen átvette az uralmat, még a legokosabb faj felett is.

Nincs pardon, nincs fék, itt a pénz az úr. Vagy megtanulsz az árral úszni, vagy jönnek és kopogtatnak…. ÉBRESZTŐ! Menj, keress és kutass, vértezd fel magad addig, amíg még megteheted, hogy vigyázz a családi javakra, hogy vigyázz a fészek melegére…

 

Tudod milyen érzés, mikor a fülembe suttogják sírva a családi tragédiákat?

 

Iszonyú még nekem is mindezt átélni, hát milyen ezt megélni? Elveszíteni egy családtagot, mert az nem bírta tovább cérnával, elveszíteni egy kapcsolatot, mert ráment a sok-sok marakodás miatt, ami a pénzből fakadt? Elveszíteni a gyermekeket, akik külföldre kényszerültek, hogy segíteni tudják a családjukat, mert itthon még a megbecsült munka után járó normális fizetésre sincs esély! Hidd el, tudom miről beszélek, sokat veszítettem már én is. Mindig, mindent csak elveszíteni….!!  Amiért annyit dolgoztál, annyit tepertél, és szenvedtél, és voltál annyiszor boldog, és sírtál és nevettél! 

Miért? Egy olyan hitel miatt, ami egy csendes terror, a magyar emberek elleni terror. Nem kellenek ide fegyverek, nem kellenek ide ágyúk, vagy bombák. Elég ha van pár bank, és annak szövetségesei…. és nézz körül, milyen tarolást csináltak!

Nézz szét, nézz messzebbre, ha te a szerencsésebb devizások közé tartozol… mennyi élő emberi tragédia! Nem csupán számok egy papíron, a statisztikában, hanem valakinek az édesapja, vagy édesanyja, valakinek a saját édes gyermeke volt az, akit elveszített… mert ami még nem is publikus, sajnos attól még megtörtént, hogy az esti híradás nem adta le, mert akkora hírértéket nem talált mögötte… 

 

Miért írom le ezt ilyen szenvedéllyel? Hogy megóvjalak, hogy felrázzalak!

 

Ha eddig bármiben is reménykedtél, ébresztő! Ha eddig arra gondoltál, hogy Téged elkerül a baj, és ezt azért gondoltad így, mert az ember nehezen akarja elhinni magáról, hogy őt is elérheti az, amitől a legjobban fél, hát ki kell, hogy ábrándítsalak!

Azok a családok, akik részesei a saját tragédiájuknak, elvesztették a szeretteiket, az otthonaikat, a rengeteg pénzüket, mert elszívta tőlük még az életet is a bank, azok már tudják, amit Te még nem: hogy minden megtörténhet!

 

Ha nem figyelsz rendesen az előjelekre, ha elfordulsz a problémától, bajban vagy! Nézz rá a problémára, és tegyél magadért, a családodért. Hogyan? Térképezd fel a lehetőségeket, és kezdj el CSELEKEDNI! Amit már tudunk a válságról: emeltek a pénzpiaci kamatokon, emelnek ősztől a jegybanki alapkamatokon is, és már most emeltek a bankok a hitelkamatokon. 

 

Mit és hogyan kell CSELEKEDNI, ha hitelproblémád van, pláne egy közeledő válságnál?

 

Keresni, és lázasan kutatni, menni és tenni-venni kell.

Kezdeti lépésnek elég, ha kérdezel, ha elmondod az adósságproblémá(i)dat. Itt küldhetsz üzenetet nekünk>> Kapcsolat – Katt a linkre!

 

Kapaszkodj bele az információk hatalmába, kapaszkodj bele a felajánlásokba: amivel mi is benneteket segítünk: 

A díjmentes személyre szabott konzultáció lehetőségébe. MINDENBE, ami csak a Te problémáddal hivatott foglalkozni, azt igenis meg kell vizsgálni mélyebben is, foglalkozni kell vele, mert SOKAT VESZÍTHETSZ!

 

Mit veszíthetsz?

Ha nem pénzt, vagy vagyont, akkor kapcsolatokat, az önbecsülésedet, a lelki egyensúlyodat. Tehát MINDENT. Vedd komolyan, hogy óriási probléma van hazánkban. Vedd komolyan, hogy részese vagy, mert hiteled van. És indulj meg a MEGOLDÁS felé, míg nem lesz késő!

 

Mit nyerhetsz?

 

MINDENT! Az életedet, családod nyugalmát, az otthon nyugalmát, és az önbecsülésedet, és ELÉGTÉTELT! 

 

A részleteket, hogy hová tudsz jönni az ügyeddel, ahol foglalkoznak azzal, hogy Neked jobb legyen, ITT találod>>

Aktuális díjmentes szaktanácsadás ITT, katt a részletekért!>>

 Az információ legyen Veled! Hitelsakkmatt

{loadposition feliratkozas}

{jcomments on}

 

 

Kapcsolódó cikkek

04

okt
Adósságrendezés, végrehajtás

Kilakoltatási hullám

Sorra érkeznek panaszok a kilakoltatásról   Dr. Fiszter Zsuzsanna – “..Még most kezd igazán beindulni a kilakoltatási hullám. Rengeteg kilakoltatás van, napi 40 sikeres ingatlan árverezés átlagban. Mind a kilakoltatásokon, mind az országgyűlésben számíthatnak ránk a devizakárosultak, végrehajtások elszenvedői…”   Az ősz folyamán kezdődik majd a nagy hullám.  Az MBVK adatai alapján mióta  megindultak a kilakoltatások és újra megnyilt […]

28

szept
Adósságrendezés, végrehajtás

Így tettek tönkre…

Sokan mondják ugyanezt, de az esetek különböznek. Munkatársként így bánt el velem   A saját történetemen keresztül mutatom be azt a báránybőrbe bújt farkast, aki máig is eljátssza ugyanazt a mézes-mázos szerepét ügyfelei előtt, amit előttem korábban. Hittem neki, rá támaszkodtam. S mi lett a vége? Egy engedményezés, jóval több kamat, megnyerhetetlen perek, árverések sora…    […]

22

szept
Adósságrendezés, végrehajtás

Akasztják a hóhért?

 Meglopni azt aki segít…? Inkább így: meglopni azt, aki bajban van!     Na, de ilyet!   Fenti cikket olyan közönnyel, fapofával írták, hogy arra jobb szó híján azt mondanám, hogy a pofátlanság határtalan! Jóérzésű ember ilyet, az ő helyzetében nem tenne ki, de még csak eszébe sem jutna ilyennel előrukkolni!  Az adósság ügyekben segítségnyújtásra ígérvényt tevő[…]

21

szept
Adósságrendezés, végrehajtás

Adósokon segítő cég(ek) – A megbízási díj nem jár vissza!?

Nem árt olvasni a sorok között, megnézni az apróbetűs részt is! Ez a cikk megtörtént eseményeket dolgoz fel.   Voltál már abban a bizonyos helyzetben, mikor arcul csapásként ért a valóság: nem kapod vissza a több százezer forintodat, amit egy ígérvényre fizettél ki? Ígérvény: az adósokat segítő cég minden szépet és jót megígér, csak fizess, utána pedig parkolóra[…]

14

szept
Adósságrendezés, végrehajtás

A hátbatámadás művészete

Nem azok az ellenségeid, akik kivont karddal állnak előtted, hanem akik a hátuk mögött tőrt szorongatva állnak az oldaladon. Amíg valakinek jól megy sora, mindenki a barátjának akar látszani.   Sajnálattal veszem tudomásul, hogy amióta nem vagyok az Adósmentor cégnél, azóta minden felborult. Kiváltképp a saját életem, a családom léte is. De erről majd később szólok…  […]

28

júl
Adósságrendezés, végrehajtás

INKASSZÓ – Javult a helyzet!

Az INKASSZÓ, mint népellenes végrehajtási eszköz …bár a szabályai javultak!   Talán mindannyiunk életében eljött már az a pillanat, mikor egy bosszantó inkasszóval találtuk szembe magunkat. Nem fértünk a pénzünkhöz, a bank önhatalmúlag zárolta, s sok ember ezt megfejelve még azzal is szembesül, hogy semmilyen mentes részhez, azaz egy Ft-hoz NEM fér hozzá a számlájáról! De így[…]