A megfélemlítés a kenyerük – Hogyan állj ellen?

Miért dolgoznak a követeléskezelők, végrehajtók nagy hatásfokkal?

 

Elterjedt módszer -pláne manapság-, hogy a bankok, követeléskezelők (akiknek a bankok eladják a tartozásokat), végrehajtók, bíróság, közjegyzők, egy szóval a hivatalos szervek a félelemre alapozva kommunikálnak:

  1. Ha be akarnak hajtani egy/több adósságot,
  2. Ha el akarnak érni valamit a lehető legrövidebb idő alatt,
  3. Ha olyan cselekvésre akarnak rávenni például adósokat, amiknek amúgy nincs (már) jogalapja,
  4. Ha el akarnak fedni valódi információkat, hogy így rövidebb, számukra egyszerűbb úton jussanak el az eredményig,
  5. Ha kikerülnének hosszadalmasabb hivatalos eljárásokat, stb.

A pontok kifejtése

  1. A félelem az egyik legősibb módszer, ha valamit valaki el akar érni. A sarokba szorítás módszere rövid távon, akár azonnal tud működni. A követeléskezelők, bankok, végrehajtók mindegyike előszeretettel, mondhatni csak erre alapozva közeledik az alanyokhoz. A megkeresések, postai levelek, ha előveszel akár most egyet és beleolvasol, mindegyike már az ügy tálalásának szövegezésében nagyon hivatalos, ijesztő hangnemű. A folytatás, a tartozás összegének taglalása, majd a felszólítás, mit tegyél, és következik a ha nem teszed következményeinek kiemelése, ez mind mind egy borúsabb jövőt fest le, aminek egyértelmű célja van: Hogy jól megijedj és azonnal fizess! Ennyi. Mindegyik erre megy ki.
  2. A lehető legrövidebb idő alatt pedig úgy érnek el célt, -ha szorítkozunk az adósságok behajtására-, hogy a számodra legérzékenyebb pontokra hatnak: a jövedelmed/juttatásaid megnyirbálására (tiltás, inkasszó), az ingóságaid, vagyonod, ingatlanjaid lehetséges jövőbeni elvesztésére, egy per kilátásba helyezésére, ahol kiemelik a kétesélyes lehetőséget is, a magas költségekkel való riogatásra …. és még hosszasan sorolhatnám.
  3. Nem kell messze menni: már jó pár éves adósságok megfizetésére való felszólításokat is nyugodt szívvel küldenek ki, vagy adnak végrehajtásra. Ezek java ELÉVÜLT, de ezt persze az adósnak kell bizonyítania. Mondjuk nem árt résen lenni, mert a fedezetlen tartozásokban a Mokk-os/fizetési meghagyásos levél kerül először kiküldésre, aminek ellentmondhatsz, késleltetve a végrehajtást.
  4. Az információk elfedése, az hogy nem ejtenek szót arról, hogy valami valójában hogyan működik legtipikusabb, legtöbbször használt módszere -azon túl, hogy nem adnak felvilágosítást több dologról-, a házastársnál, ex házastársnál történő bepróbálkozás. De nem ám finoman, udvarias hangnemben, inkább felszólító, megfélemlítő, fenyegető hangnemű levelekben, vagy telefonos ügyintézéssel. Nem mondják el, hogy valójában jogtalanul akarják az ember párjának, ex párjának valamikori tartozását/tartozásait behajtani, mert legtöbbször végig sem vitte a követeléskezelő a bírósági szakaszon az adott ügyet/ügyeket, így azokat azon a ponton még nem jogosan követelik.
  5. Kifinomult eszköztárral rendelkeznek a behajtó cégek abban, hogy felszólító/fenyegető leveleiket a lehető legijesztőbb formában írják meg és tudják, hogy azokkal mennyire keltsenek olyan szintű félelmet, aminek hatására nem kell tovább menniük a behajtási folyamatban, mint csak addig, hogy kiküldjék a pár fenyegető levelet, és/vagy megeresszenek pár ügyintézős, erélyesebb hangvételű telefonhívást. Ha 10 adósból 7-nél elérik a levelek/telefonok hatására elkezdődő fizetési hajlandóságot, akkor máris megússzák egy végrehajtási eljárás megindítási költségeit, azelőtt pedig a közjegyzői szakasz költségeinek megelőlegezését, időben pedig sokkal előrébb tartanak. Nem csak, hogy időhatékonyak így, de költséghatékonyak is. Két legyet egycsapásra. Továbbá az elévült tartozások zömét is ÍGY tudják azonnali hatékonysággal behajtani.

Összegezve

Furmányosak és hatékonyak, mert rendelkezésükre áll a pénz, gyakorlati idő, tapasztalás, statisztika, munkaerő, a behajtási folyamat partnerei, hatalom.

Ha el akarod kerülni, hogy úgy kerülj a hálójukba, hogy közben bele sem kellene akadnod és simán lerázhatnád őket, akkor az egyetlen, szintén ősi fegyvert kell beszerezned és alkalmaznod ehhez: az információk erejét.

A felkészülés ereje

A közeli jövőben tervezek egy nagyon ütős, hatékony, jogszabályi háttereket is felvonultató, gyakorlati szinten is modellező, helyzetgyakorlatokat is adó email/videós tanfolyamot, ami segíti akár a behajtási folyamatokban való eligazodást, segíti a nehéz, ellenséges ügyintézős helyzetben történő intézkedést, és még rengeteg mindent.

Az anyag már készül, pár hét és élesedik! 🙂

Mindenről értesítem az olvasóimat, ha már indul a képzés.


 

Ha adósság csapdában élsz, és  komolyan változtatni akarsz 

Az idén módosították a végrehajtási törvényt, nagyon fontossá, létkérdéssé vált, hogy mindenki, aki már végrehajtási szakaszban jár akár a fedezetlen, akár a fedezetes (jelzáloghitel) hitelével, cselekedjen, és tegyen a helyzet orvoslásáért, azaz saját magáért.

Hasonló helyzetben vagy? >>ITT kérhetsz segítséget!<<

 

 

Szeretettel Andrea – Hitelsakkmatt

 

Összefoglalva: Mivel személyesen átéltem saját tartozásomból eredően árverési helyzeteket közvetlenül, így pontosan tudom mit jelent benne lenni, és azt is tudom, milyen kijönni belőle. 🙂 Ezért tudok számodra úgy beszélni, beszálmoni erről, ami a valóságot tükrözi.

»»Keress minket, mentsd meg az otthonod!««

 


ADÓSSÁG CSOPORTUNK

Hitelsakkmatt oldalunk égisze alatt megtalálható már a STOP! Nyomor, kiút az adósságcsapdából oldal is, hogy lelki táplálékot nyújtson. Támogatást, információs segítséget adok írásos és videós formában, hogy ne tudjon sem a végrehajtó, sem a közjegyző sem a pénzintézet megtéveszteni, sem félelemben tartani, és ezzel manipulálva, rávenni helytelen pénzügyi döntésekre.

Mert ha valaki jól felkészült, tisztában van ezekkel, akkor már egy telefonos banki ügyintézős helyzetben, vagy közjegyzőt meglátogatva, akár végrehajtáshoz kapcsolódó ügyekben, vagy bírósági szakaszban, egyszóval bárhol el tud igazodni, lesznek “mankói”. 

Tudunk támogatni, fogjuk a kezedet. 🙂

Bárki, itt a weboldalunkon a “kapcsolat”menüpont alatt , élő chat, vagy email, telefon, akár űrlap formájában is tud keresni minket. Személyes és telefonos ügyintézésre is van lehetőség, időpont egyeztetést követően, előzetes, részletes ügy átbeszélés után.

Van remény, keress minket, tudunk segíteni!


AJÁNLÁS: Árverés indulhat? Árverés van? Mentsd meg az otthonod!

 


FACEBOOK oldalunk: hitelsakkmatt-hitelmentés 

Mosolygó Hitelesek csoport.


Az adósságrendezésről kérdezz meg szakértőt, aki ebben (is) a segítségedre lehet: Kérdezz minket! Küldd el ügyed részleteit, hogy ebben megfelelő választ tudjunk adni.Katt ide!>>

Adatbekérő űrlap, katt!

 

Kapcsolódó cikkek

20

okt
Elévült!, Moratórium

Vigyázat! Kikukázzák az ELÉVÜLT tartozásokat

A moratórium egyértelmű következménye többek között a rengeteg ELÉVÜLT tartozás   Az már más kérdés, hogy felismeri-e valaki, hogy az a követelés, amivel megkeresték telefonon, levélben, az már nem jelent veszélyt sem anyagi, sem egyéb más szempontból. A moratórium ide s tova már 2,5 éve tart rendületlenül, védelmet adva egy csomó hitelszerződés rendszeres törlesztésére. Ez viszont, a […]

01

okt
Bank, Moratórium

Az egyiket január végéig, a másikat nyárig tolták ki…

A halogatás pénzügyi tartozás szempontjából most jó, vagy rossz?   Megint lehet fellélegezni, újabb jó pár hónap nyugi jön. Úgy néz ki, hogy a veszélyhelyzet további meghosszabbításra fog kerülni egészen 2022. január 1. napjáig. Ez azért fontos a végrehajtás alatt lévőknek, mert több dolog is a veszélyhelyzethez van igazítva. Az egyik ilyen a kilakoltatási moratórium. Ez most[…]

24

szept
Bank, Behajtó/végrehajtó

Ezért tanulj meg bank, faktor cég és végrehajtó nyelven!

De mi van a színfalak mögött? Oszd el kettővel, de legalábbis láss a hivatali kommunikáció mögé, ha vannak tartozásaid   “Bízz azokban, akik az igazságot keresik, és kételkedj azokban, akik már megtalálták!”   Dr. Ranschburgh Jenő, általam oly nagyra tartott gyermek pszicológus szakember szavai, aki sajnos már nincs közöttünk. De hogy kerül ide az ő neve? Mert[…]

22

szept
Adósságterhek, Behajtó/végrehajtó

Dr. Marczingós László – C-932/2019 EUB ítélet

Egy sajtótájékoztatón a tegnapi Európai Bírósági ítélet elemzése szerint…   Először a Demokratikus Koalíció képviselője szólalt meg, felsorakoztatva azokat az elképzeléseiket, amiket a megválasztásuk esetén életbe léptetnének: “10 éve annak, hogy a Fidesz meghozott törvényeivel lényegében a magyar családok és emberek tönkretétele mellett tette le a voksát. A Fidesz egy bűnös árfolyampolitikával ellehetetlenítette ezeket a szerződéseket, a családokat. […]

15

szept
Kamat, Moratórium

Hitelmoratórium – Ki maradjon a rendszerben, kinek káros maradni?

Van, akiknek már kifejezetten anyagi ráfizetés a moratórium   Szakértők szólaltak meg a témában, és számokkal is alátámasztották azt a helyzetet, kiknek éri meg, és kiknek már kifejezetten káros anyagilag, ha marad a moratórium rendszerében. A maradási, kikerülési szándékot mindenki 2021. 10. 31.-ig tudja jelezni a saját bankja felé.   Példa: egy személyi hitel tartozás moratórium alatt,[…]

07

szept
Kamat, végrehajtás

Win-win helyzet – Adunk és kapunk, ám értékben sokkal többet!

Végrehajtás alatti követelések – Ajánlat adás feltételei kötöttek, de megéri!   Mi adunk és kapunk is. De sokkal többet kapunk, értékesebbet, mint amit mi adunk a másik félnek.    De ne szaladjunk előre, mert látnunk kell az  win-win helyzetig elvezető út állomásait is.   Az adunk-kapunk folyamat gyakorlata Sokszor írtam arról, hogy egy adott felmondott követelés rendbetétele[…]