28

dec

A végrehajtási eljárások elkerülhetőségéről

A végrehajtási eljárások elkerülhetőségéről  Megmenekülhetnek az adósok a végrehajtás rémétől!   Így az Ünnepek táján, az Új Év beköszönte előtti pár napban szeretnénk egy kis biztatást adni, és jobb hangulatba hozni mindenkit, főképp azokat, akik egy megállított végrehajtásban vannak, s azokat is, aki egy várhatóan elinduló végrehajtási eljárás elé néznek. Kik Ők? Akiknek a bankja már felmondta, […]

17

dec

A forintosítással 2018.-ra akár 5-szörösére emelkedhetnek a törlesztők!Időzített bomba!

A forintosítási törvénnyel kapcsolatosan pedig további problémák merülnek fel.>>> II. >>>Időzített bomba! A Hitelsakkmatt folytatja Dr. Léhmann szakértői gondolatmenetét: (A cikk I. részéhez kattints ide!) “Mert ugye a fentiek szerint semmitérő 2014. július 4-i XXXVIII. illetve XL. sz. törvény alapján a Dr. Trócsányi módon gondolkozók nyilvánvalóan úgy gondolták, hogy ha már egyszer sikerült a magyar nép kárára […]

17

dec

A forintosítással akár ötszörösére emelkedő törlesztők!

A forintosítással 2018.-ra 5-szörösére emelkedhetnek a törlesztők! I. A széllel bélelt bankmentő törvények után Törvénysértő módon kiállított közjegyzői végrehajtási záradék Kérheti-e adós a végrehajtási záradék törlését? Alábbi sorokat olvasva eltűnődtem, hogy mindent felrakjak-e belőle a Hitelsakkmattra, vagy vegyem ki a lényeget? Dr. Léhmann György “tollából” születtek alábbi sorok, amiről végül aztán úgy döntöttem, hogy úgy helyes, ha[…]

09

dec

Bérlakás program a “devizahitelesek” felhasználásával!

Bérlakás program a devizahitelesek felhasználásával!? Megmentésnek álcázott devizaadós átverés Mára kirajzolódott egy módszeresen felépített kormányzati stratégia, amiről az életbe lépett XXXVIII. törvény, és XL. Elszámoltatási törvény rántotta le a leplet a szakértő jogászok számára. A Youtube oldalán is látható felvételen Dr. Damm Andrea nyilvánosság előtti beszámolójában beszélt ennek részleteiről. Elmondta azokat a részleteket, amik egymásra épülésének következménye[…]