VÉGREHAJTÁS FELFÜGGESZTÉSE

Minden, amit a végrehajtásról tudni kell!

 

Sokakat foglalkoztat mostanság a végrehajtási eljárás,  amely egy, a mindennapjainkat felemésztő, és az életünket érő támadás is, és amit úgy érzékelünk, és élünk meg, hogy a féltett kincseinket akarják erőszakkal megszerezni, elvenni. 

Főképp, mivel már mindenki előtt világos, mennyire egyoldalúan bántak el velünk, devizaadósokkal, hány és hány új réteget akarnak még lenyúzni rólunk?

S ha ez még nem lenne elég, hát megtámadják azt az életet, amit szó szerint egy életen át építettünk fel, vagy építettek fel anyáink, nagyanyáink, nagyapáink, s mely becses családi kincsek, valaki sokadik ingatlanbefektetését gyarapítják majd, vagy potom pénzért elkelnek a "nagybanin", s az otthon már nem otthon lesz, csak egy beáldozott érték.

Foglalkoztatja a köztudatot az is, hogy miképp fog változni 2018.-ban a végrehajtási törvény, hogyan tudunk majd, és milyen alapon beadni végrehajtási eljárást felfüggesztő, vagy megszüntető beadványokat.

Alább, a Hitelsakkmatt pénzügyi jogásza, Dr. László Gábor tollából olvashattok a végrehajtási eljárásban előforduló pár fogalom magyarázatot, annak érdekében,  hogy mindenki el tudja tenni ezeket, értelmezni, és meg tudjátok érteni az összefüggéseket, és a lehetőségeiteket is ezekben az eljárásokban.

Fogadjátok szeretettel jogászunk alábbi összefoglaló írását, mellyel segítséget szeretnénk nyújtani a Ti helyzetetekhez, és a lehetőségeitekhez, hogy legyen egy mankótok, ha a hitel felmondott lesz, és várhatóan befordul a folyamat egy induló végrehajtási szakaszba. Jó, ha tudjátok, milyen lehetőségeitek vannak. 

Hatékonyan, inkább szakmai segítséggel lehet ezekben jól lavírozni, tehát bárki, akinek felmondták a hitelét, vagy várhatóan felmondják, máris fontolja meg a cselekvés lehetőségét is, mert ha a végrehajtás beindul, többletköltséggel mindenképpen számolni kell!

 

Kérjétek a szakmai segítségünket,

mert 2018.-tól kicsit nehezebb lesz, de segíteni tudunk,

hogy a folyamatot megállítsuk, és rendezzük a helyzetet!

Hívjatok,vagy írjatok!

Ha már a felmondás szélén álltok,

keressetek bennünket,

mert akkor a legideálisabb a helyzet, és

még minden időben is van!

 

 

 Következzen tehát a jogi, szakmai írás Dr. László Gábortól, a Hitelsakkmatt pénzügyi jogászától:

 

 "A végrehajtási eljárásban lehetőség van az eljárást – átmenetileg – felfüggeszteni. A bírósági végrehajtásról szóló törvény részletesen rendelkezik a felfüggesztés szabályairól, ezek közül azokkal a szabályokkal foglalkozunk részletesebben, amikor a felfüggesztést az adós kéri. Fontos azonban tudni, hogy a végrehajtást kérő bármikor kérheti az eljárás felfüggesztést, hiszen ő az ügy ura, így ő dönthet akár arról is, hogy abbahagyja az egész eljárást. Ha a felfüggesztés a végrehajtást kérő kérésére történik, akkor a felfüggesztés kötelező, szűk körben lehet csak ez alól kivétel, ha ezzel valaki másnak a joga sérülne (pl. több végrehajtást kérő van, és a felfüggesztést csak az egyikük kéri).

Az adós kérelmére a következő feltételek együttes fennállása esetén van lehetőség a végrehajtás felfüggesztésére:

  • az adós a felfüggesztésre okot adó, méltányolható körülményt igazolta,
  • a méltányolható körülmények fennállása kivételes, átmeneti,
  • az adóst a végrehajtási eljárás során korábban nem sújtották rendbírsággal.

 

Mik azok a méltányolható körülmények?

A végrehajtási törvény szerint felfüggesztésre okot adó, méltányolható körülmények között kiemelten kell értékelni az adós által eltartott személyek számát, az adós, vagy az általa eltartottak tartós és súlyos betegségét, a végrehajtási eljárás során bekövetkezett, és az adóst is sújtó természeti katasztrófát. Természetesen más okok is elfogadhatóak lehetnek, pl. súlyos anyagi nehézség, munkahely elvesztése. A sikeres végrehajtás felfüggesztése iránti kérelemhez a méltányolható körülmények fennállását valamilyen módon bizonyítani kell.


 

Mit jelent az átmenetiség?

A végrehajtási felfüggesztése mindig csak átmeneti, tehát ha a méltányolható körülmények fennállnak, azokat az adós bizonyította, akkor is vizsgálja a bíróság, hogy ezek a körülmények tényleg csak átmenetiek-e, előbb-utóbb megszűnnek-e.

Fontos azt figyelembe venni, hogy felfüggesztés intézménye is azért van, hogy a végrehajtás eredményességét elősegítse (tehát azt, hogy a végrehajtást kérő hozzájusson ahhoz, amit követel), így az adós csak “időt nyer” a felfüggesztéssel.

Példákkal: ha az adós arra hivatkozik, hogy nincs rendszeres jövedelme, és nincs esély arra, hogy ez a helyzet megváltozzon, akkor emiatt nem fogják a végrehajtást felfüggeszteni. Viszont ha arra hivatkozik, hogy most éppen nincs pénze, de néhány hónap múlva várhatóan nagyobb összeghez jut, akkor erre az átmeneti időre fel lehet függeszteni a végrehajtást, hiszen ha megjön a nagyobb összeg, akkor eredményesen lezárhatóvá válik az eljárás. Ugyanígy ha a felfüggesztést kilakoltatás során kérik, akkor lehet a felfüggesztés iránti kérelem eredményes, ha a felfüggesztést kérő igazolja, hogy a felfüggesztés időtartama alatt meg tudja oldani a lakhatását. Hiába vannak az adott esetben egyéb méltányolandó körülmények (gyermekek, betegség, munkanélküliség, stb.), ha nem várható, hogy a felfüggesztés alatt az adós elköltözik, akkor a felfüggesztésnek a végrehajtási eljárás eredményessége szempontjából nincs értelme, és végül az adósra ugyanúgy kilakoltatás vár.


 

ELJÁRÁSI SZABÁLYOK:

a felfüggesztés iránti kérelmet mindig annak a bíróságnak kell címezni, amelyik a végrehajtási eljárást folytatja, tehát nem a végrehajtónak kell küldeni (másolatot viszont érdemes neki is adni a kérelemből),

a bíróság a felfüggesztés ügyében 15 napon belül dönt, és a felfüggesztést azonnal közli a végrehajtóval,

a bíróság – ha a felfüggesztésről szóló döntéshez szükséges – a feleket meghallgathatja,

ha a végrehajtás ingatlan kiürítése iránt folyik, felfüggesztés az adós kérelmére egy ízben, legfeljebb 6 hónapra rendelhető el,

önkényesen elfoglalt lakás kiürítése során nincs helye felfüggesztésnek az adós kérelmére,

ha a bíróság az ingatlan kiürítéséről szóló határozatában már korábban halasztást adott a kiköltözésre, akkor a végrehajtási eljárásban a felfüggesztésnek az adós kérelmére már nincs helye,

a bíróság felfüggesztheti a teljes végrehajtási eljárást, de úgy is dönthet, hogy csak egyes végrehajtási cselekményeket függeszt fel,

ha a bíróság elrendeli a végrehajtás felfüggesztését, de ezt a határozatát valaki megfellebbezi, attól még a határozat végrehajtható, a fellebbezésnek a felfüggesztésre nézve nincs halasztó hatálya,

a felfüggesztés fenntartásának indokoltságát a felfüggesztést elrendelő bíróság bármely fél indokolt kérelmére felülvizsgálja,

a felfüggesztett végrehajtást a bíróság intézkedésére lehet tovább folytatni.

 

A kilakoltatás felfüggesztését egyszer lehet kérni, és maximum 6 hónapra.

Ha a bíróság felfüggeszti az eljárást, akkor a felfüggesztés időtartama alatt törekedjünk arra, hogy a helyzetünket valahogy rendezzük, mert ha a felfüggesztés lejár, akkor a végrehajtás folytatódni fog."

Dr. László Gábor pénzügyi szakjogász


 

 

 

Mi,a Hitelsakkmatt, segítünk a felfüggesztésben és az egyezségkötésben is.>>

Kattints! HITELSAKKMATT - KAPCSOLAT

SEGÍTSÉGET KÉREK! 

 

 

Mi nagyon bízunk abban, hogy sokkal kevesebb olyan hitel adós lesz, aki az utolsó utáni pillanatban kér segítséget, hiszen már évek óta látjuk, mi folyik a devizahitelek házatáján. Az adósságok a többszörös elrugaszkodások után is csak nőnek, gyarapítják a késedelmi kamatok, és a végrehajtók cseppet sem tétlenkednek.

 

A moratórium csak időleges! és a választásoknak szól!

 

Tessék felállni a komfortzónából, és cselekedni! Vedd a kezedbe végre a döntést, és egyúttal az irányítást is, mert minden, az adósságnövekedéssel együtt csak rosszabb lehet, és veszélyes is, ha elhanyagolod a tényt, hogy van egy többszörös, több milliós adósságod!

 

Hívj bennünket és bátorítunk, hogy írj is nekünk: viszont kérünk telefonos elérhetőséget is az emailbe,

mert úgy sokkal rövidebb idő alatt tudjuk felvenni a kapcsolatot Veletek! 

 

Az információ legyen Veled! Hitelsakkmatt

 

 

Kérd a friss, ropogós Hitel Kisokost!

Naprakész lehetsz a hiteledet érintő kérdésekben.

Kérd ingyen letölthető tanulmányunkat itt!

Email*
Email még egyszer*
Név*