Hihetetlen, mégis igaz!

A végrehajtási törvény módosítása védi az adósok ingatlanjait!

 

A végrehajtási törvény módosítása védi az árverésre bocsájtott hitel adósok ingatlanjait!

Ezek alapján vidéken szinte eladhatatlanokká válnak az ingatlanok>>ami ugye teljesen jól szolgálja az adósok érdekeit!

Nézzük meg kicsit bővebben, mit is jelent ez.

Egészen egyszerűen azt, hogy jól járhatnak a bajba jutott adósok a végrehajtási törvény módosításával! Alább idézem az Origó által leírtakat:

"A végrehajtási törvény kedden elfogadott módosítása javíthatja a törlesztőrészletét fizetni nem tudó adósok helyzetét azzal, hogy akkor is megszűnik a bank követelése, ha a tartozás összegénél alacsonyabb áron árverezik el az ingatlant –  fejtette ki  Balogh László, az ingatlan.com_ vezető gazdasági szakértője keddi közleményében.

 Felhívta a figyelmet arra is, bár a nem teljesítő lakossági hitelek aránya folyamatosan csökken, még mindig jelentős a bankok kezében lévő lakóingatlan-állomány, amely korábban bedőlt hitelek fedezetéül szolgált. Adataik szerint a bankok több mint 1000 lakóingatlant hirdettek meg eladásra az elmúlt évben.

 Hangsúlyozták, fontos, hogy a bajba került adósok először próbáljanak a bankkal megegyezni, mert így mindkét fél jobban járhat annál, mintha egy költséges végrehajtás során kelne el az ingatlan. A bankok a meghirdetett ingatlanokat piaci áron próbálják értékesíteni.

 A piaci áraktól nemigen tudnak eltérni

 Balogh László felidézte, hogy az elmúlt két évben országosan mintegy 30-40 százalékkal nőtt a lakások értéke. Ezért is lényeges a lakáshitelezéssel foglalkozó pénzintézetek felelőssége, vagyis az, hogy első körben a piacon próbálják eladni az lakásokat, ami kedvezőbb a hitelezők és az adósok számára is annál, mintha árverésen kelne el az ingatlan.

 Az ingatlanos portál elemzése szerint az értékbecslők a legnagyobb ingatlanhirdetési oldalak adataira is támaszkodnak, ugyanúgy, mint a leendő lakásvásárlók és lakáseladók. Ebből adódik, hogy a piaci áraktól nem nagyon tudnak eltérni, mert a kereslet gyorsan reagál erre.

 Megszavazták a szigorítást:

 A parlament által kedden elfogadott törvénymódosítás szerint az eddigieknél szigorúbb feltételek mellett, az ingatlan becsértékének száz százalékán lehet ezentúl árveréseket tartani.

 A módosítás értelmében egy év sikertelen árverezés után is csupán a becsérték 90 százalékán lehetne elárverezni a végrehajtás alatt álló ingatlant. A fentiek mellett, a végrehajtásban érintett összes fél – vagyis az adós és mindenki, aki felé tartozása van – közösen megállapodhat egy alacsonyabb összegben is, amelyért árverés során értékesíthető az ingatlan. Ebben az esetben azonban megszűnik minden fennmaradó követelés és tartozás. További feltétel, hogy egyetlen lakóingatlana legyen az adósnak, és hat hónapja ott lakjon a végrehajtás előtt."


 Szóval, kedves sorstársaim, ennek nagyon lehet örülni, de persze eddig nem kell eljutni. Hiszen ha már itt tart valaki, még az is megeshet, hogy megveszik az ingatlanját/ingatlanjait.

Az alábbi pontokban összefoglaljuk, hogyan tudod lépésről-lépésre előbb megoldani úgy a hitelhelyzetedet/gondodat, hogy mindezeknek beelőzz.

  • Már egy jó ideje tudja mindenki, hogy a bankok jogtalanul magas összeget kérnek a tartozás megfizetésére. Ennek semmi jogalapja nincs. Tehát először is el kell tudnod dönteni, hogy melyik lépéssel kezd a megoldási folyamatot: 1. per indításával,

                                                                                             2. peren kívüli megegyezéssel?

Ha netán nem tudnál dönteni, hogy a Te helyzetedben melyik megoldás az egyszerűbb, vagy a kivitelezhető, akkor kérj tőlünk tanácsot, hiszen ez nálunk díjmentes!

KÉREK TANÁCSOT, MELYIK MEGOLDÁST VÁLASSZAM?

  • Ha már tudod, hogy mi a Te saját megoldásod, akkor indítsd el a folyamatot, hogy rászámolva azt a pár hónap időtartamot, legyen ideje kifutni a megoldási folyamatnak! Sokan tudják, hogy lépni akarnak, és tudják, hogy feltétlenül változtatniuk kell, -hiszen irreálisan, több millióval akar megkopasztani minden adóst a bankja-, de mégis várnak, várnak, és aztán később meg jajgatnak, hogy de mikor lesz már megoldás? Nem kellett volna annyit várni, ugye. Tehát, ha ezt már tudod, hogy mit tehetsz, TEDD MEG! Kérj segítséget, és indulj neki, vágjál bele, mert hidd el, hogy ha meg lesz a megoldás: AKKORA KŐ ESIK LE A SZÍVEDRŐL, HOGY MÉG A FÖLD TÚLOLDALÁN IS HALLANI FOGJÁK!

LÉPNI, TENNI AKAROK A HITEL GONDJAIM MEGOLDÁSÁBAN! MIT TEGYEK?

  • Ha beindult a segítségnyújtási folyamat, pár hónap el fog telni, attól függően, melyik a Te megoldásod. Amennyiben ez idő alatt végrehajtást akarna indítani a bank, arról Téged időben értesíteni fog, Te meg bennünket, így hamar el lehet fojtani az induló eljárást. Ezekben soron kívül hoznak döntést.
  • A további történések már maguktól, -illetve tőlünk- működnek már, és egyszer csak azt a hírt fogod hallani tőlünk, hogy:

MEGVAN A MEGÁLLAPODÁS!

vagy

MEGVAN AZ ÍTÉLET!

Ezzel már pontot is tettél az évek óta húzódó hisztériának, és agylövésnek, mert nyugodtan, mosolygó arccal hátradőlhetsz, és élvezheted az eljövendő nyugodt életed első pillanatait! UGYE, MÁR MOST MILYEN JÓ ÉRZÉS? Erről van szó. Igen, lehet ilyet is érezni. Eljöhet egy ilyen korszak is.

Nálam, az én két ügyemben eljött ez a pillanat. A kő is leesett, és a gyomorgörcs is megszűnt! Megoldódott PEREN KÍVÜLI MEGEGYEZÉSSEL A 2 db hitelügyem, és ezzel vége egy nagyon hosszú, fájdalmas időszaknak!

MINDENKINEK EZT KÍVÁNOM, ÉS TAPASZTALATBÓL MONDOM: TESSÉK ELINDÍTANI A MEGOLDÁS FOLYAMATÁT, ÉS ESÉLYT ADNI EGY SZEBB, NYUGODTABB ÉLETRE ÖNMAGADNAK, A CSALÁDODNAK!

Mert van kiút mindenből, ahogy ebből is!

KÉREK SEGÍTSÉGET, KÉREK EGY MEGOLDÁSI TERVET A HELYZETEMRE!

SEGÍTÜNK NEKED, MERT TUDUNK SEGÍTENI!


Hidd el, megéri adni egy esélyt önmagadnak, és a helyzetednek!

Több emberrel beszéltem, akik elmondták, hogy tisztában vannak azzal, hogy mennyire jogtalanul kér ilyen magas összegeket tőlük a bank, de nem mernek lépni, mert félnek a végrehajtástól, vagy félnek attól, hogy kifizetik az ügyvédi megbízási díjat, és mégsem sikerül megoldani a helyzetüket, hiszen garancia nincs erre. Ha Neked is vannak ilyen gondolataid, akkor ülj le szépen, és gondold át, mi lehet a legrosszabb/rosszabb:

  • Ha így marad a helyzet, és a felvett 3 millió helyett, amire már visszafizettél 4,5 milliót, még kér a bank tízmillió körüli összeget, vagy
  • Ha megkérsz egy ügyvédet, hogy segítsen a megoldásban, kifizeted a neki járó megbízási díjat, és -az esetek 98 %-ka szerint- egyezkedéssel leviszi a tartozásodat kb. 40-50 %-ra, amit aztán részletekben is tudsz törleszteni, az  ingatlanod is megmarad, és még a hiteledből is spóroltál magadnak több millió Ft-ot?
  • Persze, kockáztatsz, azt érzed: ne így gondolj rá! Arra gondolj, hogy harcolsz az igazadért, a családodért, az ingatlanodért. S nincs mit választanod, mert TENNED KELL VALAMIT, HOGY VÁLTOZZON IS VALAMI...IGAZ?

Talán Einstein mondta: "Az az igazán őrültség, hogy várjuk a változást, de mindent úgy csinálunk, mint azelőtt!"

Na, igen. Ezt a hibát NE KÖVESD EL!

Várjuk a jelentkezésedet, a megkeresésedet, tudod díjmentesen kérhetsz tőlünk tanácsot, útbaigazítást, és reális áron számolta pénzügyi jogászunk is a saját díját!

ELDÖNTÖTTEM, VÁLTOZÁSOKAT AKAROK! KÉREK MEGOLDÁSI JAVASLATOKAT A HELYZETEMRE!

Az információ legyen Veled! Hitelsakkmatt

 

Kérdd a friss, ropogós Hitel Kisokost!

Naprakész lehetsz a hiteledet érintő kérdésekben.

Kérdd ingyen letölthető tanulmányunkat itt!

 
 
Név*
Email*
ellenőrző kód:

 

 

Szóljon hozzá!

Az e-mail cím nem jelenik meg mások számára!


Biztonsági kód
Frissítés