Megfenyegette a magyar választópolgárokat Rogán Antal a FIDESZ frakcióvezetője =>>

Feljelentést tettek ellene!

 

Október 12-én reggel megdöbbentő nyilatkozatot hallhattunk a Magyar Televízió m1-es csatornájának híradójában.

 

Rogán Antal FIDESZ frakcióvezető az MTV 1 Híradójában az alábbiakat mondta a választópolgároknak.

„Meggyőződésünk szerint az önkormányzati választásoknak fontos tétje van. Most fog eldőlni, most fogják a választók eldönteni, hogy fejlődni fog-e és ha igen, kivel fog fejlődni településük, a városuk vagy a falujuk és most fognak dönteni arról, hogy megmarad-e a rezsicsökkentés és sor kerül-e a következő évben a bankok elszámoltatására.”

Dr. Léhmann György szavaival folytatom:

"Rogán Antal által közölt utóbbi tétje az önkormányzati választásnak értelmezhetetlen azért, mert sem a Polgármesterek, sem a Képviselő testületi tagoknak nincs megválasztásuk esetén olyan jogosultságuk, mellyel akár a Kormány által eddig kezdeményezett rezsicsökkenés megmaradását, vagy a bankoknak Kormány szándékai szerinti elszámoltatást befolyásolni tudnák.

 

Azzal a ténnyel, hogy az Önkormányzati választás napjának reggelén a köztelevízióban a FIDESZ országgyűlési párt frakcióvezetője az utóbbi idézett nyilatkozatával ily módon egyértelműen azt közölte, hogy az önkormányzati választás eredményétől függően változhatnak a rezsicsökkentés nevű, szavazópolgárok életét kedvező módon befolyásoló kormányzati intézkedések, illetve a banki visszaélések miatt sanyargatott szavazópolgárok életének jobbítását ígérő jövő évi kormányzati intézkedések a mai napon történő önkormányzati választás eredményétől függően elmaradhatnak,

 

 Rogán Antal Magyarország valamennyi választópolgárát megfenyegette.

 

 Mondatának tartalmából következően fenyegetésével azt kívánta elérni, hogy minden nézőben az a félelem alakuljon ki, hogy amennyiben nem az általa vezetett parlamenti frakció szándékának megfelelően választanak mai napon a Polgármesterek és Képviselő testületi tagok személyére vonatkozóan, akkor közreműködésével az eddigi rezsicsökkentési kormányzati intézkedéseket visszavonhatják, illetve a bankcsalások áldozatai nem lehetnek bizonyosak a Kormány által eddig megígért banki elszámoltatások tényleges lefolytatásában.

 

A szabad választáshoz való jog érvényesülését fenyegetésével mindenképpen akadályozni kívánta.

 =====================

A törvény szavaival:

 

 2012. évi C. törvény 95. §: „ Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, amennyiben más bűncselekmény nem valósul meg, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.  (Kényszerítés bűncselekménye)

 

 Fenti ismertetés alapján alapos a gyanú arra, hogy Rogán Antal országgyűlési képviselő a kényszerítés bűncselekménye kísérletét megvalósította. Erre tekintettel

 

 f e l j e l e n t é s s e l

 

 élek Rogán Antal – 1055 Budapest  Kossuth tér 1-3 – országgyűlési képviselő ellen és kérem vele szemben a büntető eljárás lefolytatását, majd megfelelő büntetés kiszabását.

 

 Siófokon 2014. október 12. napján.

 

                                                                               Tisztelettel:

 

                                                                                        Léhmann György sértett"

 

 Az 2014. október 12-én – reggel 6 órakor kezdődött  MTV1 Hiradó adása az alábbi címen látható:

 http://www.hirado.hu/videok/?video=258371

 

További, mindig friss és naprakész híreket, információkat kapsz tőlünk, látogass el oldalunkra rendszeresen!

Facebookos hiteles csoportunkat itt találod: https://www.facebook.com/groups/mosolygohitelesek.hitelmentes/

(Katt a linkre, és nyomd meg a "csatlakozás a csoporthoz" gombot!

Facebook oldalunk: Talpra Hitelesek-Hitelsakkmatt hitelmentés szakszerűen

Ha tetszett cikkünk, kérünk oszd meg oldalunkat, hogy minél több emberhez eljuthassunk! Görgess kicsit lejjebb, és kattints a "megosztom" gombra! Köszönjük!

Az információ legyen veled!

Buczkó Andrea

 

Kérdd a friss, ropogós Hitel Kisokost!

Naprakész lehetsz a hiteledet érintő kérdésekben.

Kérdd ingyen letölthető tanulmányunkat itt!

 
 
Név*
Email*
ellenőrző kód:

 

 

 

Szóljon hozzá!

Az e-mail cím nem jelenik meg mások számára!


Biztonsági kód
Frissítés