Végrehajtás megállítása már nem a bíróság jogköre lesz

Újabb csapás a hitelesekre!

 

Jogerős bírósági döntés született: a devizahitellel terhelt, elárverezés előtt álló ingatlanok ügyében az adósnak nem kell polgári peres eljárást kezdeményezni a végrehajtási eljárás megszüntetéséhez.  Mindössze egy 10 000 forintos illetékbélyeggel meg lehet akadályozni, hogy elvigyék a tetőt az adós feje fölül. 

A szokásos menetrend szerint ugyanis a közjegyző, miután a bank megbízásából kiállítja a fizetésképtelen adós ellen a végrehajtási záradékot, azt megküldi a végrehajtónak, akinek erről tájékoztatnia kell az ügyfelet. A bíróság friss döntése szerint viszont ezentúl nem hónapokig tartó pereskedés és többszázezer forintos perköltség árán lehet megtámadni a végrehajtást, hanem a közjegyzőnél kell fellebbezni az ellen. 

Gulya Tibor szakértő elmondta: aki az ő tanácsára korábban elállt a szerződéstől, és mindezt a közjegyzővel okiratba foglaltatta, az most joggal teheti fel a kérdést  - a végrehajtás ellen benyújtott fellebbezésében -  ugyanannak a közjegyzőnek: mire alapozva állított ki végrehajtási záradékot egy megszűnt szerződésre? „Ez esetben nem vitás, hogy a fellebbezés jogos” - fűzte hozzá Gulya. A bíróság döntése jogerős, hogy a közjegyző hatáskörébe tartozik a végrehajtási záradék törlése iránti kérelem elbírálása, aki - miután már egyszer kiállított egy közokiratot arról, hogy a szerződés elállás miatt megszűnt - vélhetően nem tudná megvétózni a saját korábbi döntését

 

A hitel szakértő szerint mindez 10 hónapnyi kemény jogi csata eredménye, amelynek végén megtört a jég és sikerült kikényszeríteni, hogy a Szentendrei Járási Bíróság precedens érvénnyel a kérdésben állástFOGLALJON és kimondja, hogy a végrehajtási záradék törlése kizárólag a közjegyző hatáskörébe tartozik. Így többé nem kell a végrehajtással érintett adósoknak - súlyos pénzösszegek megfizetése mellett - polgári peres eljárásba kényszerülniük a végrehajtás megállítására.

 

Visszajár az autóhiteleseknek a törzskönyv és a törölni kell a bankok opciós jogát a gépjármű felett - ismét a devizahiteleseknek adott igazat a bíróság.

Precedens értékkel bír, hogy a Szegedi Törvényszék 2 évnyi kőkemény hadakozást követően jogerős bírósági ítéletben kimondta, hogy a Lombard Autófinanszírozási Zrt. ügyfelei gépjárművei tekintetében sem az opciós jogot nem tarthatja meg, sem pedig a törzskönyvet.

Gulya Tibor szerint az ítélet rámutat arra is, hogy az általuk kidolgozott jogelmélet nem csak a Lombard Autófinanszírozási Zrt. szerződéseire hat ki, hanem más bankok, például a Merkantil Bank autós szerződéseire is.

 

Az ítélet hosszú huzavona végére tett pontot. Hiába utasította el három alkalommal is a kereseteket a Szegedi Járási Bíróság, majd semmisítette meg minden alkalommal a Szegedi Törvényszék a törvénybe ütköző döntéseket, a végén már a járásbíróság is engedett, és amiben mégsem, abban a törvényszék hozta meg a szükséges döntést. Érdekes, hogy noha az ítélet már szeptember végén megszületett, annak postázására azonban több mint 2 hónapot várni kellett...

Ennek ellenére alább olvashatjuk a Lombard Lízing Zrt. egyik ügyfelének írott levelét, amely igazolja, hogy a törzskönyvet - az ítélet ismeretében - a társaság megküldte az adósnak.

„Aki esetleg még nem kapta meg a „karácsonyi ajándékát”, nyugodtan jelezze ilyen irányú igényét a bankjánál” - tanácsolta a hitel szakértő.


ÚJABB CSAPÁS A HITELESEKRE!

Az MNO hírportáltól megtudtuk ebben a témában. Először egy kis ismétlés:
   Egy szeptember elején a parlamentnek benyújtott jogszabály szerint  végrehajtási ügyekben még abban az esetben is elvennék az adósoktól a perindítás lehetőségét, ha érvényesen létre sem jött a velük szemben támasztott követelés. A végrehajtás korlátozása az egyetlen eszköz, amely ezek után a bajban lévők rendelkezésére áll.

Újabbat készül rúgni a devizahitelesekbe a kormány. Legalábbis erre lehet következtetni abból a Trócsányi László igazságügy-miniszter által beterjesztett törvényjavaslatból, amelynek általános vitája jelenleg folyik az ország házában. Ha módosítások nélkül elfogadja a jogszabályt a Tisztelt Ház, akkor a módosított polgári perrendtartási törvénynek a végrehajtásokról szóló része alapjaiban és a devizahiteleseknek kedvezőtlen irányba változna meg. A jogszabály-módosítási javaslat szövege szerint ugyanis csak akkor kérhetné az adós a végrehajtás felfüggesztését, ha a követelés vagy a végrehajtási jog elévült. Ezzel szemben jelenleg akkor lehet pert indítani a végrehajtás megszüntetése és korlátozása iránt, ha a végrehajtani kívánt követelés érvényesen nem jött létre, azaz érvénytelen a szerződés.

– A tervezett változtatás januártól nagyon sok devizahiteles lába alól húzhatja ki a talajt – nyilatkozta lapunknak Bihari Krisztina ügyvéd. – Akár több százezer embert is érinthet a korlátozás, amely lehetetlenné teszi a végrehajtások megszüntetése iránti perek indítását. Jól mutatja, hány családot érinthet a változtatás, hogy csak az én praxisomban minden harmadik ügy már végrehajtási szakaszba jutott. 

Van olyan ügyfelem, ahol a 65 éves házaspár felnőtt fogyatékos gyerekét neveli, s bankjuk 50 millió forintot követel rajtuk. A változtatás elfogadása esetén ők sem kérhetnék a végrehajtás megszüntetését, még akkor sem, ha érvényesen nem is jött létre a velük szembeni követelés – tette hozzá.

A tárgyalótermi hangulat érzékeltetésére az ügyvédnő elmondta, hogy sok esetben már a bíróságon ott ülnek az árverési hiénák, akik meg akarják szerezni az adós lakását, s alig várják, hogy birtokon belülre jussanak.

A  jogász elmondta, a tervezett változtatás elfogadása esetén abban az esetben sem indítványozhatja az adós a végrehajtás felfüggesztését, ha például gépelési vagy egyéb hiba miatt nem a tartozás összegét szeretnék behajtani az ügyfélen, hanem annak többszörösét. – Tökéletesen érthetetlen, hogy miért változtatnák úgy a jogszabályt, hogy egy létre nem jött követelés esetén sem lehetne perre menni a végrehajtás megszüntetése érdekében – hangsúlyozta. – Ezek után már csak egyetlen lehetőség áll a végrehajtási ügyekben az adósok előtt: pert indíthatnak a végrehajtás korlátozása érdekében, ha vitatják például a tartozás összegét, a felszámolt kamatot, vagy egyéb hibát látnak a keresetben. Ezt a lehetőséget ugyanis a jelenlegi törvénymódosító javaslat nem veszi ki a jogszabályból. Hogy a bankok már valóban jóllaktak, azt jól mutatja, hogy nagyon sok esetben a követelés harminc–negyven százalékában is ki lehet velük egyezni.


Ez azért is jó hír, mert mi is már régóta ezt mondjuk: a bankokkal, a követelést vásárló pénzintézetekkel ki lehet egyezni! Megállapodásra tudjuk juttatni az ügyedet, per nélkül, és időhúzás nélkül! Ha szükséges, mert az ügyed olyan stádiumban van, hogy már végrehajtanak, akkor előbb azt állítjuk meg, és aztán megyünk a bankkal tárgyalni! Rengeteg megállapodást hozott tető alá a Hitelsakkmatt, bátran forduljatok hozzánk! 

 

 
 
 
Mindegyik helyzetben tudunk segíteni, van megoldás, keress bennünket!
Az információ legyen Veled! Hitelsakkmatt

 

Kérdd a friss, ropogós Hitel Kisokost!

Naprakész lehetsz a hiteledet érintő kérdésekben.

Kérdd ingyen letölthető tanulmányunkat itt!

 
 
Név*
Email*
ellenőrző kód:

 

Szóljon hozzá!

Az e-mail cím nem jelenik meg mások számára!


Biztonsági kód
Frissítés