Jogfosztás ment eddig - A Kúria soron kívül felülvizsgál

 A döntő ütközet

 

Szerintem mára már mindenki tisztában van azzal, hogy jogfosztás, és vagyonfosztás történt hazánkban a hitelszerződések, a végrehajtások, és a pereken keresztül.

Dr. Léhmann György kérte a Kúria Elnökét az ügyek soronkívüliségének elrendelésére, majd kérte a Kúriát törvényes ítélet meghozatalára az alábbiak szerint:

"A 2014. július 4-i törvényalkotók eddig elérték azt, hogy a jogerős ítélettel lezárt valamennyi közelmúltban befejezett peremben valamennyi Ítélőtábla logikátlan, megalapozatlan és törvénysértő, az ügynek érdemi vizsgálatát mellőző határozatokkal megfosztotta ügyfeleimet jogaiknak érvényesítésétől.

 A jogállami követelmények semmibevételét egyébként is tapasztalva ezekre a bírósági határozatokra számítottam.

 Ellenben elérkeztünk a Kúriai felülvizsgálati eljárások megkezdéséhez, és ebben az eljárásban bízom.

 Ugyanis az eddigi bírósági ítéletek jogorvoslatára volt törvényes mód, míg a Kúriai döntésnek megváltoztatására irányuló jogorvoslat nem létezik.

 Ebből kiindulva szerintem egyetlen Európai Uniós ország sem teheti meg azt, hogy a legfőbb igazságszolgáltatási szerve olyan színvonalú megfellebbezhetetlen határozatokat hozzon, mint amilyeneknek meghozatalára a magyar közhatalom eddig az alsóbb színtü bíróságokat kényszerítette.

 Kétségtelenül nagy a tét és szerintem mostantól az eljárások túlmutatnak a pereknek jogi problémáinak vizsgálatán. Tartok attól, hogy a hatalmi önkény folytatása esetén helyrehozhatatlan más jellegű károkat is elszenvedhet a nemzet.

 Kérem a Kúria Elnökét az ügyek soronkívüliségének elrendelésére az alábbi első írásom szerint, majd azt követően olvashatják azt, hogy miként kérem a Kúriát törvényes ítélet meghozatalára."


 

A beadott kérelmeket az alábbi linken keresztül érheted el: Kattints!

KÉRELMEK

Minden jel arra mutat, hogy nem szabad várnod! Lépj, harcolj a családodért, harcolj a pénzedért, harcolj az egzisztenciádért!

Lépj kapcsolatba velünk, írd meg, miben tudunk segíteni!

 

 

Dr. Lémann György írása alapján szerkesztette a Hitelsakkmatt

 

Kérdd a friss, ropogós Hitel Kisokost!

Naprakész lehetsz a hiteledet érintő kérdésekben.

Kérdd ingyen letölthető tanulmányunkat itt!

 
 
Név*
Email*
ellenőrző kód:

 

Szóljon hozzá!

Az e-mail cím nem jelenik meg mások számára!


Biztonsági kód
Frissítés